Megvan a Tisza új jelmondata, megvan a "szeretetország" receptje - kapaszkodj

Napok óta figyelem a Tiszás csoportokat, Discord csatornákat és jól láthatóan kikristályosodott egy elv, egy jelmondat ami félelmetes:

"....𝙖 𝙏𝙞𝙨𝙯𝙖 𝙖𝙯𝙤𝙣 𝙙𝙤𝙡𝙜𝙤𝙯𝙞𝙠, 𝙝𝙤𝙜𝙮 𝙚𝙜𝙮 𝙁𝙞𝙙𝙚𝙨𝙯 𝙢𝙚𝙣𝙩𝙚𝙨 𝙤𝙧𝙨𝙯𝙖́𝙜𝙤𝙩 𝙚́𝙥𝙞́𝙩𝙨𝙪̈𝙣𝙠 𝙛𝙚𝙡....."

Ízlelgessük miről is szól ez, az elsőre ártalmatlannak tűnő jelszó, amit már Tiszás "politikusok" is elmondanak a kamerák előtt. Röviden: az Eltörlés Kultúrája (Cancel Culture) hazai kidolgozásán fáradoznak a teljes politikai téren.

𝗔 𝗙𝗶𝗱𝗲𝘀𝘇 𝗲𝗹𝘁𝗼̈𝗿𝗹𝗲́𝘀𝗲: A kommentekből, posztokból jól kiolvasható, hogy az a Tisza célja, és a hívek elvárása, hogy a Kormánypárt tűnjön el, írmagja se maradjon, amolyan belpolitikai megtisztulás kell szerintük. Ez azt jelenti, hogy egy demokratikusan megválasztott pártot akar a "leendő" tiszai rezsim kitrölni a pályáról. Miért érzem azt, hogy Rákosi, Szálasi és Kádár kottájából játszanak?

𝗔 𝗙𝗶𝗱𝗲𝘀𝘇𝗲𝘀𝗲𝗸 𝗲𝗹𝘁𝗼̈𝗿𝗹𝗲́𝘀𝗲: Mert ugye egy párt eltörlése maga után vonzza a tagság, a támogatók és a szavazóbázis eltörlését is. Mire számítsznk? Van egy fideszes keménymag, több mint 2,5 millió ember aki rendre leszavaz, aktív, elkötelezett. Az ő eltörlésük mégis hogyan realizálódik MAgyar Péter fejében? Szépen lassan, módszeresen felkutatni és átnevelni a Fidesz szavazót? Vagy az eltörlés egyenesen drasztikus és erőszakos úton történne?

𝗔𝘇 𝗶𝗱𝗲𝗼𝗹𝗼́𝗴𝗶𝗮 𝗲𝗹𝘁𝗼̈𝗿𝗹𝗲́𝘀𝗲: Ezek a szavazók nem hülyék, nem hobbiból, vagy zsák krumpliért voksolnak a Fideszre évtizedek óta. Hanem azért, mert egyetértenek azzal a világnézettel, ideológiával, amit a Fidesz és Orbán Viktor képvisel idehaza és a világban egyaránt. Ez az ideológia Brüsszelnek nem frankó, a Tiszának sem, ergo el kell tüntetni, hiszen útjába áll a neoliberális őrületnek. Akkor ezt is fújhatjuk tiszások?

𝗔𝘇 𝗲𝗿𝗲𝗱𝗺𝗲́𝗻𝘆𝗲𝗸 𝗲𝗹𝘁𝗼̈𝗿𝗹𝗲́𝘀𝗲: Mindaz ami a Fideszt és Kormányát felszínen tartja az az, hogy 4+15 év alatt rengeteg szempontból más utat jártunk, mint a nyugati okosok. S emiatt nem estünk bele sok olyan csapdába, amibe most a nyugati társadalmak vannak. Nem akartunk migránskvótát, woke idealizmust, gender őrületet, háborús részvételt és nem akartuk tökön lőni magunkat gazdaságilag. Igaz sajnos ezt megtette helyettünk az EU. Ezért vagyunk Brüsszel és a Tisza szemében szálka, sőt gerenda. Ezt is el kell törölni.....

Én azt látom, hogy mégis csak belekeveredtünk egy háborúba, melynek célpontja Magyarország, és az a nézet amit mi képviselünk. Ebben a háborúban szemben áll velünk az EU "haladár" része, és mindent megtesznek hogy az Eltörlés Kultúrája elérje Budapestet is. 2026-ban ez a tét Pintyőkéim, az, hogy lemond-e az ország a saját, sokak álltal rossz szemmel nézett útjáról vagy sem. Befekszünk a Brüsszeli és háttérhatalmi törekvéseknek vagy sem. Feladjuk eszméinket, értékeinket és eredményeinek vagy sem.......

Mert mindig mondom gyerekek, lehet utálni a Fideszt, lehet utálni Orbánt egyes kérdésekben, de alapvető világnézeti és politikai kérdésekben vitathatatlanul jó úton járunk. Tanuld meg, gyakran az a szitu, hogy ha sokan mondják hogy rossz úton jársz, akkor tudhatod: jó az az út, csak nekik nem tetszik.

Egyszer tudunk hibázni egyes ügyekben, csak egyszer. Ha MP hatalomnra kerül, akkor biztos lehetsz abban, hogy ugrik az EU-ban meglévő vétójogunk. Gondolod visszakapjuk valaha? Nem. Ugrik a politikai és energetikai biztonságunk, amit visszakapunk valaha? Nem. Ha aláírjuk a migráns kvótát és bejön 4 év alatt sok tízezer migráns, gondolod azt vissza lehet csinálni? Nem.

Még legalább egy tucat olyan kérdéskör van az asztalon ma, amely ilyen súlyú, ilyen kvalitású probléma és mi kitartunk. De ha jön egy "minden mindegy" kormány egy "minden mindegy" szavazóbázissal, akkor fújhatjuk azt ami most megadatik a mindennapokban. Gondolja bárki, hogy az EU a magyar gazdaák, a magyar kisvállalkozások, a magyar nyugdijasok érdekei szerint fog eljárni? Ugyan már......

A Tiszás szavazók agyát most azzal az elképesztő tervvel puhítják, hogy gyökerestül ki kell purgálni mindent ami Fidesz. Szavazót, pártot, ideológiát, világnézetet. Azaz Neked, Nekem, Nekünk le is út, fel is út. Vagy beállunk a sorba, és jönnek az új szelek Brüsszelből, vagy nekünk reszeltek. És az a rettenet ebben, hogy a Tiszás támogatók reakciói félelmetesen egységesek. Helyeslik, eltörölnének, sőt, ezt akkor is megtennék, ha nem nyernének a választásokon. Polgárháború? Tüntetéshullámok? Mi az nekik.....

A minden mindegy emberekkel állunk szemben, olyanokkal, akik simán beültetnének a miniszterelnöki székbe egy pár gumicsízmát is, csak ne Orbán Viktor legyen.

Mi a MINDEN MINDEGY ellen harcolunk most 7 hónapig. Mert nem mindegy, sose volt az, és sose lesz az! Ne feledd, egyszer léphetsz rossz útra és onnan minden lépésed hibás lesz. És ez nem olyan "játék" amiből ki lehet szállni, nem olyan menet ami után, ha nem tetszik akkor felállsz és bejelented: bocs én nem így gondoltam. Akkor már késő lesz.......

Mindenki gondolkodjon el azon miről szól 2026 április

#vekkerur

Robert Fico: „Úgy szeretném építeni az országomat, ahogy Orbán Viktor teszi Magyarországgal!“
Erős, szuverén nemzet vagyunk, jó látni, hogy van, akinek példaértékű a patrióta hozzáállás!

Mondjuk az összes kiszivárgott felvételről is sütött, hogy milyen sokat gondol magáról. Elárulom, ha fele annyi esze lenne, mint amennyit beképzel magáról, nagy nyilvánosság előtt ilyeneket biztosan…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média