✍️ Így működik az álhírgyár az ellenzéki sajtóban

Kocsis Máté :

Az emberek nem látják ezt a mindennapokban, de most ismét módomban áll bemutatni, hogyan működik a baloldali álhír-gyártás.

👉 A Népszava nevű médiamaradvány ma megkeres azzal, hogy információjuk szerint a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt csökkentenénk. (Fel sem merült ilyesmi.)
👉 Majd közlik a levelükben, az is eljutott hozzájuk, hogy mégsem teszünk ilyet, mert Orbán Viktor levette a napirendről. (Mivel az alapállítás nem igaz, a cáfolata is értelmezhetetlen.)
👉 A végén kérik, hogy erősítsük meg az információt. (Amit ők találtak ki ️)

De most melyiket erősítsük meg? Az első hazugságot vagy a másodikat?

A lényeg, hogy holnapra jöhet egy cikk, mely szerint “a Fidesz át akarja írni a választási szabályokat 2026-ra, de egyelőre nem teszi”. Aztán végig szalad a többi “független” propaganda oldalon is a hír, és máris megvan a következő két nap témája.

Rohadt unalmas már, elvtársak!

Itt a Népszava megkeresése

Ma történt valami igazán különleges. 👇

Kerekesszékesként nem tudok felállva tisztelegni – hiába várják el néha.

️ Szóltam erről az Európai Parlament elnökének, aki ma egy apró, de számomra hatalmas…

Hosszú nap az Országházban , megkezdődött az ülésszak utolsó hete, fontos szavazások lesznek a héten.

A mai ülésnapon ismertettem, hogy a Pilis-Dunakanyarban a vendégek számában 2019-hez képest 18%-os…

️ Időközi választás 2025 Mosonmagyaróvár
Tudomásul vesszük Szabó Miklós polgármester úr 2024. december 16-án bejelentett lemondását az önkormányzati képviselői tisztségről. A Fidesz-KDNP készen áll,…

Korábban együtt dolgoztunk az energiaminiszterek tanácsában, úgyhogy nem a nulláról kezdjük Riberával, az Európai Bizottság új alelnökével, aki a tiszta, versenyképes átmenetért felel.

Sajnos az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média