𝗢𝗟𝗩𝗔𝗦𝗢́𝗜𝗡𝗞 𝗜́𝗥𝗧𝗔́𝗞 𝗿𝗼𝘃𝗮𝘁 - 𝗭𝗼𝗻𝗸𝗮 𝗰𝗶𝗸𝗸𝗲

Napi morfondír sorozat:
👉Egy szeletke belpolitika

Most megszegem a magamnak tett ígéretet, hogy konkrét politikai témáról nem írok. Se bel-, se külpolitikáról.
Persze, véleményem azért nekem is van, mint bárkinek.

Van ez a Magyar Péter jelenség.
Azt tudjuk, hogy 2 nő is pórul járt vele, meg hát, könnyen osztja a sértéseit is, biztosan találni olyat, aki ez idő alatt kiszeretett belőle...
Több dolog is van a fejemben, mikről is fontosabb most írnom.

Lássuk csak.
Magyar Péter Varga Judit miniszter házastársaként tengette mindennapjait meglehetősen féltékenyen. Ráadásul ugye, mint kiderült, mentális problémákkal fűszerezve. Így utólag összerakosgatva a puzzle-t, egyértelmű, hogy már talán 2018-ban megtalálhatták őt, mint a Fidesz kebelén belüli leggyengébb láncszemet. Mert ő volt az, akinek a balos családi háttere is megfelelő volt, és ugyan jól fizető NER-es pozíciói voltak, ám ez nem elégítette ki sosem a hatalmi vágyát. Erre sokan felfigyeltek Judit környezetében is. De akkor még csak egy lehetséges következő messiás jelölt lehetett, nem több igazából.

Aztán, miután a házasság már repedezett, 2023 márciusában nyilvánosságra került válásuk. Milyen érdekes, hogy Judit lehallgatása meg januárban történt. hmmmm
Milyen véletlen, hogy Ferenc pápa 2023. április 28-án jött látogatóba, és emiatt sok kegyelmi kérvény került Judit, és Novák Katalin elé. Így került a botrányt okozó K.Endre ügye is eléjük. Sajnos, meg is kapta a kegyelmet.
Milyen véletlen, hogy így időben véletlenül egybeesnek a történések. Nem?
Aztán idén februárban robbant a bomba, és mind Novák Katalin, mind Varga Judit lemondott. Természetesen Magyar Péter jól fizető pozíciói is megszűntek.

Ám akkor Magyar Péter színre is lépett, mint az új üdvöske. Telve bosszúvággyal, és ezúttal úgy érezte a hatalomvágya is kielégülhet.
Hiszen addigra már egy igazi balos érzelmű asszonya volt, Vogel Evelin, aki minden rendelkezésre álló módon, kapcsolatait is felhasználva segítette őt ezen az úton. Megjegyzem, ez hatalmas hiba volt, hiszen nem vette figyelembe, hogy egy nárcista embert tol előre, akivel végül csúnya véget ért a kapcsolata, de ekkorra már késő volt. A szellem kiszabadult a palackból.

Nem az én feladatom a nárcizmusban szenvedő emberek jellemrajzáról írni, rengeteg adat található erről a neten. Aki tudni szeretne róla többet, annak legyen a google a barátja.
Az elmúlt hónapok történéseiről is rengeteg információ található a neten, hadd ne bonyolódjak bele.

Ám meggyőződésem, hogy Varga Judit és Magyar Péter házassága végjátékának idején már bizonyos körökben elkezdődött az aknamunka.
Alapos a gyanúm, hogy az a bizonyos kegyelmi kérvény nemcsak egy papi lobbi és a pápa látogatásakor merő véletlenül asztalra került ügyecske lehetett. Sejtésem szerint bizonyos bírói, ügyészi segítséggel lett kiötölve és szerveződött profi módon. Ahogy a lehallgatósdi sem csak úgy jött magától. Feltehetően volt ötletgazdája annak is.
Ugyan semmi fontos nincs azon a hanganyagon, ám nekem anno feltűnt, hogy Magyar Péter a feleségét célzottan kérdezgeti, tereli a beszélgetést, minden bizonnyal fontos információkat szeretett volna kapni. Ami ugye nem történt meg, de arra alkalmas volt, hogy botrányt csináljon.

Sokáig csak kavarogtak a gondolataim, nem értettem az egészből semmit. Aztán volt egy videója Magyar Péternek, ahol azzal hencegett, hogy hány perben is van szerepe, és amiből bő harmincat megnyert, köszönthetően a bíróként dolgozó családtagjainak és barátainak.
Egyetlen egyszer nem hangzott el a szájából, hogy győzött az igazság. Nem, csak a kapcsolatai segítségével, hogy mindent meg is fog nyerni.

Térjünk kicsit rá a TISZA pártra is. Onnantól csak, hogy lett, megszerezték.
Pont a pártok működése kimaradt az életemből, ám volt szerepem alapítványban, egyesületben, szövetségben, szakszövetségben is. Annyira nem lehet bonyolult egy párt sem. Mármint a szabályokat tekintve.
A közös mindben leegyszerűsítve ilyenek kellenek legyenek...

A recept a következő:
végy a létrehozáshoz a törvényben előírt számú embert, és a törvényben kötelező módon hívják össze az alakuló gyűlést, napirendi pontokkal, stb. Ott egy jelenléti ívet alá kell írni, amin a helyszín és a pontos dátum, idő is kell szerepeljen. Kell választani levezető elnököt, jegyzőkönyvvezetőt, stb.
Aztán a napirendi pontokon átvergődve, azokat egyenként megszavazva (nincs titkos szavazás ám!) megszületik a szervezet vezetője, helyettesei, és minden kötelező posztra valaki(k).gondolok én a gazdasági vezetőre, meg mindenre. Meg kell szavazni, hogy kinek milyen jogosultsága van, ki milyen ügyben járhat el, hol, kinek, mihez van aláírási joga. Hogyan történhet, milyen formában a tagfelvétel, támogatási formák, stb.
Mikor vége az alapító közgyűlésnek, a pontos időpontot is rögzíteni kell, és mindenkinek alá kell írnia minden egyes oldalt.
Ezután megy a bíróságra a bejegyzési kérelem a hivatalos papírokkal, iratokkal együtt.
Nos, ez minden egyes szervezetnél így működik. Természetesen vannak kötelezettségei minden szervezetnek innentől. Pénzügyi beszámolók, bevallások, közgyűlések (nyilvánosan meghirdetve) stb.

Szóval, én ezen a portán is alaposan körülnéznék. Már csak azért is, hogy hogyan történhetett az meg, hogy a nyilvánosságra hozott adatok szerint ez egy egyszemélyes párt volt az átvételekor? Hogyan volt lehetséges így a működése, túlélése? Most, hogy néz ki a párt? Mármint hogyan születhetett meg belőle bármi, jogilag hibátlan párt?

Van ez a bizonyos összeesküvési elgondolásom, és ez a párt dolog, ami nagyon csípi a csőrömet.
És amíg ezek nem nyilvánosak, magyarázat nélküliek, addig számomra (is) zűrösek.
Nyilván mennek nyomozások más ügyekben is, egyre komolyabban, egyre érdekesebb eredményekkel. Na meg persze Magyar Péter önmagától is szolgáltat akaratlanul információkat.

Személy szerint nem szeretném őt sokáig a magyar közéletben látni. (szerző: Zonka)

#vekkerur

Magyarország nem most kezd terveket készíteni, hanem már hosszú évek óta támogatja a családokat a lakáshoz jutásban és a rezsi megfizetésében.

Patrióta szellemi honvédők Európáért - ez az idei EuCET konferenciánk témája!
Az eseményt október 25-én rendezzük Budapesten, magyar és külföldi konzervatív szereplők jelenléte mellett.
Kövessék a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média