𝗡𝘆𝗶́𝗹𝘁 𝗹𝗲𝘃𝗲́𝗹 𝗔𝗹𝗲𝗸𝗼𝘀𝘇𝗻𝗮𝗸 - 𝗠𝗲𝗿𝘁 𝗸𝗶𝘀𝘇𝗼́𝗹𝘁 𝗮 𝗹𝘆𝘂𝗸!

Az értelmiséginek nem igazán nevezhető Nagy Alekosz hirtelen pálfordulásával ekte Tisza hívő lett, és eme szerepében ma olyan hangosan nyalt be csontig a szektavezér ülepébe, hogy a nyelvcsapásokat még a Nagybani piac hátsó zugában is meghallották a szürke egerek, de hogy oktatni fogják az Urológia szakon az tuti!

De ahhoz aztán igazi pofa kell, hogy a celebnek is harmatos nyezege ilyen gyorsan váltson köpönyeget nem? Ennek a palinak tök mindegy, hogy kinek, mikor, hányszor kell nyelvcsapkodni, megteszi. Most épp Magyar Péterben látja a fantáziát, be is állt a szektába sokadrangú szájtépőnek a lelkem. Már csak azt remélem, hogy nem ő lesz a párt arca, bár a bőr megvan rajta vastagon, bőven elbírná a sok botrányt....

Innen is üzennénk Alekosz papának, hogy rossz voltál celebnek, de legalább az valahol érthető volt a képességeid határai miatt. Ez a seggnyalással felérő pőre udvarlás szerintem már az olyan semmirevalóknak is sok, amilyen a szerelmetes Magyar Pétered.

𝗧𝗶𝘀𝘇𝘁𝗲𝗹𝗲𝘁𝘁𝗲𝗹: 𝗩𝗲𝗸𝗸𝗲𝗿 𝘂́𝗿

komolyan gondolkozom, hallottam-e igénytelenebb dalt a The Sounds(sic!) of Silence mostani feldolgozásánál - pedig részben a ‘90-es években nőttem fel - de nem, nem hallottam.

Sokkal több erőfeszítést kellene tennie a nyugati világnak a békéért! A konfliktusok szaporodnak, a világ forrong. Ideje, hogy a béke mellett egyre többen álljanak ki!

Hont Andrásmár ennél egyszerűbben nem tudta elmagyarázni a szektavezérnek, hogy hülyeségeket beszél. Nekem úgy tűnik, hogy Magyar Pétert rendszeresen összezavarják a tények és az érvek. Ha ez így van…

️ 𝗠𝗮𝗴𝘆𝗮𝗿 𝗣𝗲́𝘁𝗲𝗿𝗲́𝗸 𝗼𝗹𝗱𝗮𝗹𝗮𝗻𝗸𝗲́𝗻𝘁 𝟭𝟬𝟬.𝟬𝟬𝟬 𝗳𝗼𝗿𝗶𝗻𝘁𝗲́𝗿𝘁 𝗶́𝗿𝘁𝗮𝗸 𝘁𝗮𝗻𝘂𝗹𝗺𝗮́𝗻𝘆𝘁?

Magyar Péter hazudott, amikor azt állította, hogy a Diákhitel Központ…

Két nappal a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtt hívta egyeztetésre a frakcióvezetőket Karácsony Gergely főpolgármester.

Igaz, a háttérben a szivárványkoalíció tagjai már hetek óta egyeztettek…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média