𝗜𝘇𝗿𝗮𝗲𝗹-𝗜𝗿𝗮́𝗻: 𝗮 𝗵𝗮́𝗯𝗼𝗿𝘂́ 𝗸𝗶𝘁𝗲𝗿𝗷𝗲𝗱𝗵𝗲𝘁 𝗮 𝗸𝗼̈𝘇𝗲𝗹-𝗞𝗲𝗹𝗲𝘁𝗲𝗻?
Összefoglalónk a tegnapi eseményekről

Tegnap Irán egyes beszámolók szerint közel 400 rakétával terhelte túl a zsidó államot védő Vaskupola rendszert. Amerikai segítséggel a rakéták nagy részét sikerült semlegesíteni, de így is sok becsapódásról, sérültekről és egyes források szerint 27 halálos áldozatról adtak hírt a csatornák. A lakosság az előzetes értesítésnek megfelelően bunkerekbe, alagsorokba menekült.

Eközben fokozott sebességre kapcsolt Izrael szárazföldi hadművelete a dél Libanoni területeken. Elsődleges cél a Hezbollah helyi erőinek likvidálása, az alagútrendszerek és rakétakilövő állomások felderítése, megsemmisítése. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a Hezbollah helyben is komoly rövid és közép hatótávolságú rakétamennyiséggel rendelkezik, melyeket bármikor bevethet Izraeli célpontok ellen.

Az Iráni csapás várható volt, hiszen maga az Iráni vallási vezető tett erre irányuló kijelentéseket még a nyár végén. A most bekövetkezett rakétatámadásra vélhetően Izrael is lépni fog. Dr. Somkuti Bálint biztonságpolitikai elemző bejegyzésében írta, hogy az eszkaláció esélye nagyban függ Izrael válaszán:

"𝙂𝙮𝙖𝙠𝙤𝙧𝙡𝙖𝙩𝙞𝙡𝙖𝙜 𝙢𝙞𝙣𝙙𝙚𝙣 𝙖𝙯 𝙚𝙡𝙠𝙚𝙧𝙪̈𝙡𝙝𝙚𝙩𝙚𝙩𝙡𝙚𝙣 𝙞𝙯𝙧𝙖𝙚𝙡𝙞 𝙫𝙖́𝙡𝙖𝙨𝙯𝙡𝙚́𝙥𝙚́𝙨 𝙣𝙖𝙜𝙮𝙨𝙖́𝙜𝙖́𝙣 𝙚́𝙨 𝙖𝙯 𝙚𝙧𝙧𝙚 𝙖𝙙𝙤𝙩𝙩 𝙫𝙖́𝙡𝙖𝙨𝙯𝙤𝙣 𝙢𝙪́𝙡𝙞𝙠. 𝙀𝙜𝙮 𝙧𝙚𝙜𝙞𝙤𝙣𝙖́𝙡𝙞𝙨 𝙝𝙖́𝙗𝙤𝙧𝙪́ 𝙖𝙯 𝙚𝙜𝙚𝙠𝙗𝙚 𝙡𝙤̈𝙠𝙣𝙚́ 𝙖𝙯 𝙤𝙡𝙖𝙟𝙖́𝙧𝙖𝙩, 𝙚́𝙨 𝙖 𝙜𝙖𝙯𝙙𝙖𝙨𝙖́𝙜𝙧𝙖 𝙞𝙨 𝙨𝙪́𝙡𝙮𝙤𝙨 𝙝𝙖𝙩𝙖́𝙨𝙩 𝙜𝙮𝙖𝙠𝙤𝙧𝙤𝙡𝙣𝙖."

Az Brendt tipusú olaj hordónkénti ára máris 75 dollár fölé ugrott, a régió háborús eszkalációja természetesen további piaci áremelkedéseket fog indukálni.

Érdekes kérdés, hogy az eddig be nem avatkozó, vagy pillanatnyi "semlegességet" mutató szomszédos államok, Jordánia, Szaúd-Arábia és Irak hogyan viszonyul majd a kialakult konfliktushoz. Ne felejtsük el, hogy az Iráni rakéták Izraelbe juttatásához minimum két másik állam légterén kellett áthaladnia a támadó eszközöknek. Korábban Jordánia segítséget nyújtott ezek semlegesítésében.

Ha Izrael, akár belső nyomásra, akár egyéb okok miatt komolyabb válaszlépésre szánja el magát, az mindenképp komoly háborús kockázatot jelentene a teljes régióban.

Mit léphetnek ebben az esetben a környező arab államok?
Milyen válaszlépésre számíthatunk Izraeltől?

#vekkerur

Somkuti Bálint bejegyzése: https://www.facebook.com/drsomkutibalint/posts/pfbid0Ut5BatkRncdouoq99FYp4VzAEtweqTBsQDWvZTkQYDMrc91p6fQQhFYeVJ5kCxgLl

Bővűlt a Patrióták frakció!

A Patrióták Európáért mai frakcióülésén gratuláltunk cseh és osztrák szövetségeseinknek a legutóbbi választásokon aratott győzelmükhöz, valamint Anna Bryłka és Tomasz…

Folytatódik az ingyenes iskolai laptop program

Ezúttal az 5️⃣. és 9️⃣., a hatosztályos gimnáziumokban a 7️⃣. évfolyamon tanulók kerülnek sorra.
Az elmúlt…

A demokráciában a többség határoz a politikáról, tehát dönt közössége közös jövőjéről. Orbán mögött többség, jelentős többség, negyedszer kétharmados többség van.

Orbán rendszere nem az elitről, nem…

Elkezdődött az őszi ülésszak a Parlamentben, így az atomtörvény módosításának általános vitája is

️ Az atomenergia nem csak biztonságos, de szükséges is ahhoz, hogy 2050-re klímasemleges…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média