Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek barátaim....

Elsősorban nem azon akadtam ki, hogy a Tisza által alakított közösségi csoportokban megjelennek olyanok, akik drasztikus dolgokat írnak. Persze ez is jól mutatja önnön valójukat.

A nagyobb probléma, hogy az adminok, a moderátorok nem csak hogy engedik, de kifejezetten tűrik az ilyen tipusú véleményeket. És ne higgyétek, hogy egy két okostojásról van szó, dehogy. Rendre visszatérő motívum a Tiszások között a listázás, a fideszesek későbbi börtönbe vetése, sőt, már olyat is olvastam ma, hogy a hangadó fideszes állampolgárok szavazati jogát fel kellene függeszteni. Micsoda demokratikus szavazótábor igaz Pintyőkéim?

Az pedig, hogy a Facebook mindezt hagyja ebben a formában működni az azt mutatja és bizonyítja, hogy a közösségi média valamilyen módon mégis csak letette a voksát a Magyar Péter féle csapat mellett.

Na többek között ez a Tisza valódi arca....... #vekkerur

https://vekkerur.blogspot.com/2024/08/avo-s-korszakot-idezi-tisza-kozossegi.html

Hát olyan, aki nem mer szembenézni a tettei következményeivel.

Nem is vártam mást a feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar pétertől.
Ez a Lolka és Bolka…

II. Gödi Lecsófesztivál

A rendezvény remek alkalom, hogy népszerűsítsük a hagyományos magyar konyha ízeit, miközben egy összetartó közösséget építünk.

Átadták a Szent János Kórház új, modernizált traumatológiai centrumát. Eddig összesen 300 ezer négyzetmétert újítottak meg a kórházban, és a munka folytatódik.

ERRŐL SZÓL A GAZDASÁGI SEMLEGESSÉG.

Nem szabad engedni, hogy bezárjanak bennünket, akár az egyik, akár a másik fél világgazdaságba, Keletre vagy Nyugatra, hanem fönn kell tartani a kapcsolatainkat, a…

Ma Hajdúnánáson felavattuk Kovács Béla szobrát, akire a huszadik század egyik legjelentősebb parasztpolitikusaként emlékezünk.

Szegényparaszti származása ellenére egész életében a magyar parasztság…

Összefogással idén is sikeresen védekeztünk az árvíz ellen. Köszönöm mindenkinek az árvízveszélyben nyújtott önzetlen szolgálatát! Együtt mindig erősebbek vagyunk! Hajrá, Baja!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média