️ 𝗛𝗮 𝗶́𝗴𝘆 𝗵𝗮𝗹𝗮𝗱𝘂𝗻𝗸 𝗮𝘇 𝗼̈𝗿𝗲𝗴 𝗸𝗼𝗻𝘁𝗶𝗻𝗲𝗻𝘀𝗲𝗻, 𝗮𝗸𝗸𝗼𝗿 𝗵𝗮𝗺𝗮𝗿𝗼𝘀𝗮𝗻 𝗿𝗲𝗮𝗹𝗶𝘁𝗮́𝘀 𝗹𝗲𝘀𝘇 𝗲𝘇 𝗮 𝗸𝗲́𝗽.......

Tudom, hogy sokak számára lerágott csont, a liberális baloldali szavazóknak egyenesen ördögtől való a téma, mégis mindenkinek egy röpke pillanatra el kellene gondolkodnia, mi forog kockán.

És ez akkor is fontos, ha nem vagy vallásos, ha nem vagy gyakorló vallásos, sőt akkor is, ha egyenesen "utálod" a vallást. Mert Európa történelmi, társadalmi és humán értékeinek túlnyomó többsége ezen alapul. A keresztény alapok adták meg Európának, és benne nekünk azokat az értékeket, melyek lehetővé tették több száz generáción át a fejlődést, a megmaradást, a kultúrát és a biztonságot.

Most abba az irányba haladunk, mert egy gyarló vagy liberális eszme ezt súgja nekünk, hogy mindent szabad. Azt hisszük hozzányúlhatunk az evidenciákhoz, azokhoz a pillérekhez, melyek ezredévek óta tartják az európai civilizációt, s melyet ugyan hosszú volt felépíteni, de gyorsan tönkre is lehet tenni. A nagy civilizációk utódai mind tudják, hogy van egy határ, melyhez az unatkozó új generáció, vagy új ideológia sem nyúlhat. Ez a vallási, kulturális és történelmi hagyomány. Tudják Kínában, Indiában, Japánban, Perzsiában még a legtöbb dél-Amerikai országban is. Sőt a kis lélekszámú eszkimók és az óriási létszámú Indonézia is. Tudják, hogy a kártyavárat építeni, ápolni, óvni kell, különösen a legalsó kártyákat. Mert ha az alap kártyák kimozdulnak, akkor mindaz, ami tartja a nemzetet széthullik. Minden.

Csak itt, ezen az öreg kontinensen, és észak-Amerikában dúl az a kivagyiság, az a mindentisjobbantudó elgondolás, hogy a történelmi, ideológiai, kulturális vagy társadalmi értékeinkhez jogunk van alapjaiban hozzányúlni. Pedig nincs!
Honnan az az egoista, nárcisztikus bátorság, ami feljogosítja a liberalizmus mutánssá fajult verzióját, hogy évezredes hagyományokat bíráljon, lebontson, vagy épp megváltoztasson? Ezt nagyrészt még a kommunista Kína, a gyarmatosított India, de még a háborús közel-Kelet sem merte megengedni.

Mert tudják, hogy a több száz generáció által kimunkált, felépített és csiszolt alapköveinket CSAK örökül kaptuk, átmeneti használatra. A keresztény Európa az alapértékeivel, kultúrájával, történelmével nem a tulajdonunk, nem egy lapát, amit elcserélhetünk egy vödörre a homokozóban. Nem adhatjuk kótyavetyére csak mert egy kérész életű woke ideológia szárnyra kapott Minesota alsón, vagy mert Brüsszelben két okostojás jó pénzt kap érte Washingtonból.

Mi mindezt ajándékba kaptuk. Megőrzésre. Hogy ha megbillen életünk alkonyán a homokóra szélén az utolsó homokszem, akkor ne csak egy maréknyi elhasznált kődarabot adhassunk az unokáinknak, rajta egy felirattal:

𝙀𝙯 𝙫𝙤𝙡𝙩 𝙖 𝙠𝙚𝙧𝙚𝙨𝙯𝙩𝙮𝙚́𝙣 𝙀𝙪𝙧𝙤́𝙥𝙖, 𝙢𝙚𝙡𝙮𝙚𝙩 𝙚𝙜𝙮 𝙪𝙣𝙖𝙩𝙠𝙤𝙯𝙤́, 𝙠𝙞𝙫𝙖𝙜𝙮𝙞, 𝙚𝙜𝙤𝙞𝙨𝙩𝙖 𝙜𝙚𝙣𝙚𝙧𝙖́𝙘𝙞𝙤́ 𝙚𝙡𝙟𝙖́𝙩𝙨𝙯𝙤𝙩𝙩 𝙖𝙯 𝙚𝙢𝙗𝙚𝙧𝙞𝙨𝙚́𝙜 𝙜𝙡𝙤𝙗𝙖́𝙡𝙞𝙨 𝙥𝙤́𝙠𝙚𝙧𝙟𝙖́𝙩𝙨𝙯𝙢𝙖́𝙟𝙖́𝙣!

#vekkerur

Cukorhegyi Facebook vezér beismerte.......és?

Ahogy az Északi Áramlat robbantásánál, úgy most a Facebook cenzúra beismerésénél sem borult ki a szarosbili. Már fel sem veszik az emberek, hogy olyan…

"The Guardian megjegyzi, Európa-szerte folyik vita a gyerekek mobiltelefon használatáról, erről legtöbbször csak korlátozó intézkedéseket hoznak, nem veszik el tőlük a készüléket.
Norvégiában,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média