Iványi mártír vagy adócsaló?

Milyen érdekes világot élünk. Van egy ember, aki ugyan jót cselekszik, de azt a törvények be nem tartásával végzi. Az adócsalása bizonyított, a számlák és a bérek kifizetésének elmulasztása szintén. Azaz Iványi G. az, aki veszélybe sodorta a gyermekeket, iskolákat, óvodákat.

Erre ki az akit most keresztre feszítenek? Hát persze hogy az állam, akinek nem csak joga, de kötelessége is, hogy a törvények szerint járjon el. Lehet ebből kierőszakolni mindenféle pártpolitikai vírcsaftot, de az eredendő problémát Iványi generálta, és erre érdemi választ nem adott. Oké, a balos sajtó nem is nagyon kérdezte fel a témában. Milyen érdekes, hogy az ATV, Telex, 444 riportokban NEM feszegetik az adóelkerülést, a bérek kifizetésének elmulasztását, csak azt, hogy bezáratták az óvodát.
Aki itt veszélybe sodorta a gyermekeket, az iskola/óvoda működését az Iványi G. akit most a baloldal és a kommentelők piedesztálon hordoznak körbe mintha szent vagy épp mártír lenne. Ne tévedjünk, nem vitatom, hogy végzett érdemi, becsülendő karitatív munkát. De az akkor érdem ha törvényesen teszi...Na ez nem jött össze.

Ti hogy látjátok az Iványi ügyet Vekkeresek?

Ismét fellobban a láng Párizsban: a ma esti megnyitóval elkezdődik a XVII. Paralimpiai Játékok, amelyen 13 sportágban, összesen 68 számban, 39 magyar versenyzőért szoríthatunk az előttünk álló másfél…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média