Ma egy különösen fontos témáról hoztunk egy filmet

Az Ungvári televízió még 2019-ben készített dokumentumfilmet arról, hogy alakult a Kárpátaljai magyarok sorsa, és a velük szembeni ellenszenv és erőszak hogy erősödött évtizedeken át.

Ez a téma, és a filmben látottak is hozzátartoznak ahhoz, hogy ma a magyarsági hogyan gondolkodik Ukrajnáról, az ukránságról.

#vekkerur

Isten óvja Magyarországot! A kenyér megszentelése is része volt ünnepségünknek. Köszönet azoknak is akik a búzát elvetették, aratták és a kenyeret elkészítették.

Amikor nem lehet bedobni a felmelegített DK -s konzerveket, akkor látszik ennek a pojácának a szellemi, lelki üressége. Képtelen az államalapítás, a nemzeti függetlenség ünnepén egy épkézláb…

amúgy ma 32 éves Csurka váteszi dolgozata, ami az utolsó próbálkozás volt az MDF felébresztésére. sajnos 18 év kellett hozzá, mire elkezdődött annak alapján is valami a közéletben.

megmondom frankón, soha nem értettem ezt a tűzijáték-fétist. ha egyet láttál, mindet láttad. és persze tartom, hogy amikor a 444-Telex és tsai. emiatt mélabúsan érzik magukat, akkor persze a biztonság…

Azbej Tristan: Megható gesztussal tisztelegnek Magyarország előtt a jordániai keresztény gyerekek. A Hungary Helps Program által pártfogásba vett Szeretet forrása (Fountain of Love) gyerekkórus…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média