Biden papa visszalépett......
️ A Demokrata oldal ezekben a percekben jelentette be, hogy visszaléptetik az eddigi elnökjelöltjüket, a regnáló Joe Biden elnököt. Utódja Kamala Harris lehet, mellette állt ki Biden elnök.
Nézzük hogy jutottunk el idáig!
Mint arról korábban beszámoltunk már hetek óta kering a hír, hogy a demokraták egy kisebb csoportja, melyhez nemrégiben Nancy Pelosi is csatlakozott, azon munkálkodik, hogy inkább egy új jelöltel vágjanak bele a 2024-es elnöki kampányba.
Pelosi egy magánbeszélgetés során a jelenlévő demokratáknak felvetette, hogy Biden indítása nem csak a Trump elleni győzelmüket veszélyezteti, hanem csökkentheti a szenátusi erőviszonyokat a republikánusok javára. Fontos megjegyezni, hogy Pelosi korábban erős Biden támogató volt, azonban a legfrissebb közvéleménykutatási adatok azt mutatták, hogy a Biden kampány esélyei zuhanóban vannak. És erre ráerősített két közelmúltbeli esemény.
Egyrészt a sajnálatos Trump elleni merényletkísérlet és annak utózöngéi, a Biztonsági szolgálatok és a rendőrség nyílvános vitája, erősen kihatott a demokraták támogatottságára. Az események hatását még a hozzájuk közel álló médiák (CNN, CNBC stb) sem tudták tompítani. Pedig nagyon igyekeztek. Másrészt nagy érvágás volt számukra Biden elnök botrányos leégése az elnökjelöltek első vitájában. Trump még a demokrata szavazók 68% szerint is leiskolázta a regnáló elnököt. Ha ez nem lenne elég, még tetézte is a problémát a demokrata mainstream, ugyanis azt kezdték el mantrázni a nyílvánosság előtt, hogy a Demokrata vezetés nem tudta, hogy Biden ilyen rossz állapotban van.
"valljuk be ilyet állítani hatalmas hiba, ezt még a saját szavazótábor sem nyelte be......"
Természetesen már ekkor felvetődött, hogy ki lehet majd az új jelölt, akinek felépítésére, felkészítésére mindössze pár hónap maradt. Ha a demokraták esélyesként szeretnék indítani új aspiránsukat, ahhoz minden erőforrást be kell dobni a kampányfelkészítéstől az anyagi erőforrásokon át a teljes bürokratikus kapcsolatrendszerig.
Nos ezekből van bőven. Ne tévedjünk, nem áll messze a Demokrata kampánytól az, hogy minden erőforrást bevetnek a kétes győzelem érdekében. Lásd a legutóbbi Biden/Trump kampányt. Még a halottak is szavaztak, a levélszavazatokat az isten sem tudta követni, a duplikációktól és többlet voksktól zengett a sajtó. (persze csak a republikávus sajtó) Most sem lesz ez másként. Be fogják vetni a médiafölényüket, az anyagi erőforrásaikat és kapcsolatrendszerüket, valamint a a jogi csűr-csavart is. Ugyanis nem lennék meglepődve, ha nem azzal kezdenék a kampányt, hogy Trumpal szemben ismét kreálnak egy jogi eljárást ami "szépen" kitart a teljes választási időszak alatt. Láttunk már ilyet.......
Meglátjuk. Biden elnök egyelőre karanténban van, a Covid fertőzésből mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. Egy biztos. A Trump híveknek és a kampánycsapatnak most fel kell kötni a gatyát és minden egyéb ruhadarabot, hiszen tudjuk jól, hogy a most távozó, kissé esetlen, csetlő botló elnök épp az állapota miatt(is) kiváló ellenfél lett volna a választáson.
Kamala Harrisnek pedig egyrészt sok sikert kívánunk, de megígérhetjük neki, hogy Trump nem lesz könnyű ellenfél.