Nos.

A pártversenyben a magyar baloldal le lett radírozva – úgy, hogy szervezeti, infrastrukturális, személyi háttere a baloldalnak és azon belül is az óbaloldalnak van. Szolnokon és Nagykanizsán sokpártlogós, régi káderek nyertek a helyi Fidesz-váltás jegyében. Az egyetlen látható méretű baloldali szervezet Gyurcsány Ferencé, ennyit a gyurcsánytalanításról (👏). Viszont, ha a baloldal újra akarja építeni magát, Gyurcsány Ferenc meg akar őrizni valamit a befolyásából, a baloldalon meglévő nimbuszából, akkor ez az utolsó utáni pillanat, hogy Gyurcsány távozzon.

A liberális, progresszív, urbánus média és a ballib véleményformáló-garnitúra kinyírta a saját pártjait (👏👏). Az öt évvel ezelőtt berobbanó erőként, a politika szilárd szereplőjeként ünnepelt Momentum és a nemrég még 2-3 mandátumra is esélyes Kutya Párt a közelébe sem jutott a küszöbnek. Helyükre egy Wass Albert-es, rózsafüzéres, Isten se tudja, honnan verbuvált társulat került, miközben az európai parlamentbe készülő ellenzékiek meg lettek tanítva arra, hogy az uniós forrásokhoz való hozzáférés akadályozása, a jogállamisági eljárások forszírozása politikai halálukat jelentik.

Ráadásul az ellenzéktől kis híján elvették a fővárost is, ez az elmúlt hónapok őrülete nélkül nem lett volna esélyes. A Tisza majdnem alámosta Karácsonyt (👏👏👏), kialakult egy olyan ellenzéki választói réteg, amelyik úgy szavaz Orbán ellen, hogy előbb a hivatalos ellenzék ellen szavaz. A főpolgármester 10 százalékkal magasabb részvétel, 100 ezerrel több szavazó mellet 17 ezer pluszszavazatot gyűjtött a múltkorihoz képest. Karácsonyt tulajdonképpen a Fidesz-szavazók mentették meg: a főpolgármesteri választáson 11 ezerrel több érvénytelen szavazat volt, mint a listáson, és a Mi Hazánk jelöltje majdnem 9 ezerrel szerzett több voksot, mint a pártja. Csak a rend kedvéért: Karácsony és Vitézy között 324 szavazat a különbség.

A Fidesz vesztett két EP-helyet, és nyert (és vesztett is) önkormányzati pozíciókat, de utóbbiban pozitív a mérlege. A párt vágtató inflációs évek után, általános rosszkedvben 200 ezerrel több szavazatot kapott, mint öt éve, a táborból lényegi átjárás csak a Mi Hazánk irányába van. (Engedelmükkel olyan hülyeségekkel nem foglalkozom, hogy valaki inkumbens polgármesterek eredményét veti össze listás szavazatokkal, és abba sem gondolok bele, hogy mi lett volna, ha a médiapromóciót és a fölöttébb gyanús közösségi médiás támogatást T*r*c*k*i kapja meg). Mindezt jelentős vidéki mozgósítással sikerült elérni, jelenleg mint párt ennyit tud a Fidesz az orbáni mélyállam hathatós segítsége és a külhoni szavazatok nélkül – és ez is simán elég lehet a kétharmadhoz. (A mélyállammal kapcsolatban ajánlom tanulmányozásra a 19-es őszi és a 22-es eredmények közti különbséget vagy a hódmezővásárhelyi adatok összevetését 2018 februárjából és áprilisából).

Nyilván újra fog kezdődni a rikácsolás, ami tíz éve szól már, csak éppen pont fordított fölállásban. Hosszú évekig harsogott, hogy lépjen vissza, de legalábbis azonnal fogjon össze az LMP, majd a Jobbik, és nem lehetett elmagyarázni, hogy az elempések fele, a jobbikosoknak meg a kétharmada ebben az esetben a Fideszre szavaz – ahogy azután történt is. Most azt nem lehet megértetni majd, hogy az ebben a helyzetben is kitartó balos törzsközönség, de a maradék momentumos támogatók egy része sem – ha Fideszre leszavazni nem is fog, bár még ilyen fura szerzet is előfordul –, soha nem fog úszni a Tiszával. Az ellenzék megosztottabb és szétziláltabb lett, mint két éve volt.

Mindennek tetejébe a mumusként elhasználódott Gyurcsány helyett sikerült fölépíteni egy új ellenséget. Tényleg abszurd már azt is magyarázni ennyi év után, hogy nem azért költenek valaki lejáratására, mert félnek, hanem mert szükségük van démonra. Az ellenzéki zöm Gyurcsány esetében ezt most fogta föl, de az új ikon tekintetében ismét nem érti. Pedig az ellenzék élén még nem állt kikezdhetőbb, obskúrusabb, rutintalanabb és zavarosabb figura, mint most, és a fideszes közönség átitatódott Megváltó-gyűlölettel.

És akkor itt némi személyes. Én valóban nem tudok mit kezdeni a „mindegy hogy ki jön, lehet az Mussolini vagy Anettka, csak ezek menjenek”-szemlélettel. Szerintem az ellenzék tud vonzóbb ajánlatot tenni, mint a kormány, hogy e mögé ebben a közjogi-hatalmi struktúrában támogatottságot is tud-e szervezni, az más kérdés, de ismétlem: számomra tud jobb ajánlatot nyújtani. Ahogy a kormány is tud elfogadhatóbb lenni, mint ellenzéke. (Ennek persze a legjobb módja, ha maga választja ki, vagy manipulálja az ellenzékét, de ehhez is kell fogadókészség). Ami biztos nem megoldás semmire, az a szélsőséges polarizáció. Jobb helyzet csak attól lehet, ha szóba állunk egymással. A „jöjjön valami új, valami teljesen más” vagy a „képezzünk centrumot, ami se nem ez, se nem az” csak ugyanannak a polarizációnak az újracsomagolása. Sokak szemében azért vagyok gyanús, mert nem vagyok hajlandó alávetni magam a polarizációnak, nem fogadom el, hogy egy országnak lehet két közvéleménye, még akkor sem, ha a nyilvánosság fórumai helyett Megafon működik, és most megafonosítják el a másik részt is. És akkor sem fogom elfogadni, ha százszor ekkora nyomásnak leszek kitéve.