️A legfrissebb, ma közölt Medián felmérés a közgyűlési mandátumok várható számát, illetve a pártlisták arányát mutatja ha ma lennének a választások. Igaz, 11 nap még nagyon sok a voksolásig, bármi megtörténhet, de komoly jelzés lehet az alábbi adat (arányaiban) a szereplőknek.

Amit látnunk kell, hogy a számok alapján a leendő közgyűlés legnagyobb frakciói a Fidesz-Karácsony-MagyarP-Vitézy listából állnak össze. Azaz a matek szerint megkerülhetetlen tagja lesz a Tisza és Vitézy is.

Fontos adat, hogy a Főpolgármesteren kívül 32 fő alkotja majd a Közgyűlést, ennek arányait láthatjátok a diagramon.

Az MKKP 2 mandátumra számíthat, de ha a Momentum nem éri el a küszöböt, akkor plusz egy (azaz 3) mandátumot kaphatnak. Ne feledjük, hogy a Közgyűlést most már tisztán csak a listáról bejutó tagok alkotják, a kerület polgármesterei nem.

A Főpolgármesteri verseny jelenleg Karácsony győzelmét vetíti előre mögötte fej-fej mellett Szentkirályi és Vitézy áll. Tehát összesen még 32 hely kiadó listáról, melynek 51%-a kerekítve 17 mandátum. Ennek kell meglennie a működő többséghez.

#vekkerur

Hiába áskálódtak a dollárbaloldali EP-képviselők: újabb uniós forrásokat kapott Magyarország a tanárok és az óvónők béremelésére. Mert nekünk Magyarország az első!

A fideszesek “állatok!”
A fideszesek “patkányok!”
Ez a baloldal.
Ez Magyar Péter.

Kocsis Máté az országjáráson: a következő 5 év ne azt jelentse, hogy az ország belesodródik akaratán kívül egy háborúba.

Hanem azt jelentse, hogy a békepárti erők egyre nagyobb hangon, egyre inkább a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média