Tudjátok az elmúlt hetek botrányai során az a legfontosabb konklúzió, hogy ha ugyanolyan eszközöket fordítanak ellenünk mint amit mi tettünk, akkor ez ellen álságos a felháborodás.
Karakter gyilkolunk? Ők is. Lejáratunk? Ők is. Stb stb.
A jobb és baloldali média egyaránt piszkos eszközöket vet be, aztán csodálkozik ha saját maga is beszopja ugyanazt.
Értem én a dumát hogy ilyen a világ. Csak akkor ne csodálkozzunk mi sem, ha szembe jön velünk a realitás.
A baloldal 2013-ban, 2016-ban, 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben sem szavazta meg a gyermekeink védelméről szóló törvényeket és durván támadta a gyermekvédelmi népszavazást is. Ennyi.
És Te készen állsz Felvételi többletpontok, kiemelt illetmény és modern eszközök - megéri jelentkezni a Magyar Honvédséghez, Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ). Jelentkezési határidő: március 5. ️
Remek hírek! Magyarország exportteljesítményt illetően már a világranglista 3️⃣3️⃣. helyén áll️! 💪 A külkereskedelmi mérlegünk pedig 3️⃣4️⃣8️⃣0️⃣ milliárd forintos plusszal zárt.
Szóval most már kell egy buggyant anyuka és apuka, hogy a teszem azt egy négy éves fiút lánnyá műtsenek. És hol van az állam, amelyet -legalábbis a normális időkben - azért hoztak létre és tartanak…