Orbán Viktor tegnap (is) történelmet írt, ismét rekordot állított fel!

Az amúgy is sok tekintetben rekorder miniszterelnök tegnap, ha jól számolom, akkor a 51. alkalommal bukott meg úgy, hogy másnap ismét felkelt a nap. Az ellenzék minden évben minimum 3 alkalommal lovalja bele magát a kormányváltásba, minden március , augusztus 20 és október 23 így telik el 2010 óta.

Aztán bukott az összes önkormányzati, parlamenti és EU választáson is ugyebár. Ha ehhez hozzávesszük az alkalmi, ad-hoc jellegű KATA, Netadó és egyéb szösszeneteket, akkor kb az 51-52. bukást láthattuk tegnap. És akkor "csak" az utóbbi 13 évet tekintettük át.

Persze, lehet találni hibákat a Kormány munkájában, sőt, akár utálni is lehet a konzervatív felfogást és világlátást, ezzel nincs is baj. De az basszus, hogy 13 éve, több mint ötven alkalommal hülyítették be balról a szavazókat az ellenzékiek, és még mindig nincs számonkérés , na az a non plusz ultra.

Gondoljátok el, 51 alkalommal vetítettek mesét az ellenzéki pártok a szavazóiknak, akik 51 alkalommal ezt el is hitték. Majd miután kiderült, hogy egy konyhát nem képesek veszekedés nélkül elvezetni, eloldalogtak a balfenéken a következő alkalomig. És a mai napig NULLA a felelősség, nulla a számonkérés, nulla az ellenzékváltó hangulat.

Azt gondolom, hogy egy ilyen elbaszott, politikailag impotens és szűk látókörű ellenzéki bagázzsal jövőre ismét zsákolhatjuk a win szituációt.....
Vekker úr

A Soros-szervezetek kizárólag olyan ügyeket képviselnek, amelyek a hagyományos társadalom bomlasztását segítik elő. Ez érthető is, hiszen a nyílt társadalomért küzdenek.
De akkor miért gyűlöletkeltés…

A magyar egy szabadságharcos nemzet.

Mi minden megszálló birodalom sírjánál ott fogunk állni.

A magyar egy szabadságharcos nemzet.

Mi minden megszálló birodalom sírjánál ott fogunk…

"Európában kevés olyan ország van, amely a szuverenitása érdekében fel tud, vagy fel mer szólalni (…)mi elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy úgy érezzük, mindent nem nyelünk le, viszont nem vagyunk elég…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média