Ébresztő: gázválság jöhet!
️Megtestesítő? - Inkább a politika szappanoperája
Na, Pintyőkéim... úgy néz ki, a köztársasági elnök-választásból sikerült egy olyan sorozatot csinálni, amit még a brazil szappanoperák írói is visszadobnának azzal, hogy: „Fiúk, ez már nekünk is sok.”
Magyar Péter politikai hőkupolájában most éppen Baka András lett a nemzet egységének megtestesítője. Igen... ugyanaz a Baka András. Csak hogy mindenki ugyanabban a filmben üljön.
Kedden várhatóan vita nélkül megszavazzák, és ezzel hivatalosan is sikerül egy újabb 180 fokos fordulatot bemutatni. Olyan tempóban változnak az elvek, hogy lassan a GPS is újratervez. Már csak abban reménykedhetünk, hogy Baka nem fogja bevállalni......
Az külön szép, hogy néhány hete még Polgár Judit neve volt a levegőben, most pedig hirtelen Baka András lett a tökéletes jelölt. Olyan ez, mint amikor pizzát rendelsz, de végül főtt karfiolt hoznak ki, majd közlik: „Hidd el, ezt szeretted volna.”
Persze most jön a kötelező narratíva, hogy Baka Andrást "kirúgta" a Fidesz. A valóság ennél összetettebb: a Legfelsőbb Bíróság megszűnt, létrejött a Kúria, és ezzel az ő megbízatása is véget ért. Erről lehet vitatkozni, az Emberi Jogok Európai Bírósága is foglalkozott az ügyével, de ettől még nem lesz egyszerű fekete-fehér történet.
Ami viszont igazán látványos: ma azok ünneplik benne a pártatlanság szobrát, akik néhány hónapja még mindenkit politikai kinevezettnek bélyegeztek. Ennél gyorsabb karakterfejlődést csak a Marvel-filmekben látni.
És hol van ilyenkor a nagy értelmiségi elit? Úgy tűnik, továbbra is Soroksár alsón várják a csatlakozó járatot. Csend van. Olyan mély csend, hogy azt már zajvédő fallal kellene körbekeríteni.
Aztán megszólal Gavra Gábor... és megpróbálja elmagyarázni, hogy Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László kevésbé volt pártfüggetlen, mint Sulyok Tamás. Ilyenkor az ember óvatosan megdörzsöli a szemét, megnézi a naptárt, majd azt is, nem véletlenül április elseje van-e.
Mert akármit is gondol valaki Sulyok Tamásról, tény, hogy korábban nem volt aktív pártpolitikus. Ehhez képest most hirtelen ő lett a politikai elfogultság szinonimája, miközben Baka András már a nemzeti egység új kabalafigurája.
És ha már a jogállamiság...
Érdemes felidézni Baka András egyik sokat idézett 2026-os kijelentését:
„Egy autoriter rendszer lebontásához rendkívüli intézkedések kellenek.”
Erre most sokan bólogatnak, hogy igen, ő testesíti meg a nemzet egységét.
Hát... ha ez a megtestesítő, akkor kíváncsian várom, ki lesz a megvilágosító, és mikor mutatják be a folytatást.
Mert egy biztos: a politikában már nem az számít, hogy tegnap mit mondtál. Hanem az, hogy ma ki mondja. Holnap pedig... majd újraírják a forgatókönyvet.
Ő a megtestesítő valóban?
#vekkerur 
/posztok.hu


️ A nyári hőhullámok egyszerre több oldalról is próbára teszik az európai energiarendszert.


️Lajos úgy van vele ahogy azt Magyar Pétertől tanulta: majd ők megmondják mindenkinek ki mit tehet, mondhat és mostmár azt is, hogy mit gondolhatunk....Legalábbis azt hiszik.




