🇩🇪🇺🇦”Nem áll rendelkezésre újabb összeg Ukrajna segélyezésére a német költségvetésben – figyelmeztette Christian Lindner német pénzügyminiszter a védelmi minisztériumot. Az eddig jóváhagyott támogatást megkapja a háborúban álló ország, a védelmi minisztériu...

”Nem áll rendelkezésre újabb összeg Ukrajna segélyezésére a német költségvetésben – figyelmeztette Christian Lindner német pénzügyminiszter a védelmi minisztériumot. Az eddig jóváhagyott támogatást megkapja a háborúban álló ország, a védelmi minisztérium további javaslatait Olaf Scholz szövetségi kancellár kérésére már nem hagyják jóvá – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap.”

A kormány eltökélt a magyar vidék fejlesztése és fejlődése mellett

Semmi sem lehet fontosabb, mint a fiatalok helyben maradásának segítése, valamint a hagyományos vidéki közösségi élet erősítése, a…

Kicsit már hiányzott a szokásos kommunista visítás augusztus 20-a miatt. De nyugi, itt vannak újra, szinte szóról szóra ugyanazok a cikkek, amiket már tavaly, meg a tavalyelőtt, meg azelőtt már…

Történelmi óriásbábok, serény zászlóforgatók, családi időutazás a középkorba. A királykoronázások helyszíne, Székesfehérvár a Királyi Napok programsorozattal ünnepli az államalapító királyt.

A baloldal a hatalmat csupa olyan dolgokra akarja használni, amit mi nem szeretnénk, ilyen a migráció, a gender és a nemzeti identitás lebontása.
Ez ellen lázadni kell.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média