TÉNYEKKEL A POLITIKAI FÜLLENTÉSEK ELLEN

Még most is nagyon sokszor találkozom három állítással a villany- meg gázárak kapcsán.

Az egyik, hogy itthon valójában drágább mint amit kommunikálnak, mert az adókon meg a rendszerhasználati díjakon meglopnak minket az MVM / a Kormány / az ufók. A másik, hogy félrevezető módon a rezsiárakat objektíve hasonlítgatjuk a többi európai országhoz, mikor ha a tényleges jövedelmi viszonyokat nézzük például a németek és köztünk, akkor már más lenne a leányzó fekvése. A harmadik meg, hogy a piacon egyszerűen olcsóbb a villany-gáz, mint az egyetemes szolgáltatásban.

Na most figyelj, 444 meg Nyugati Fény, innen Máramarosról.

Tények.

1. Nálunk a villany 9,45 eurócent kilowattóránként, Berlinben 39, a régiós Prágában 37,5. Ebben a rendszerhasználati díj, az adók, pénzeszközök és az ÁFA is benne vannak! Földgáznál is ugyanez van, a gáz kWh-ja MINDENESTŐL nálunk 2,6 eurócent, ez Prágában 10,28, Stockholmban több mint 32! Vagyis: all-in, a magyarországi lakossági villanyárak, ugyanígy a lakossági gázárak a legolcsóbbak Európában adókkal, rendszerhasználati díjakkal, áfával és pénzeszközökkel. Sőt, akkor is messze a legolcsóbbak közt vannak, ha nem csupán az átlagfogyasztásig fogyasztókat (vagyis a rezsivédetteket), hanem azokat is nézem, akik mondjuk 20%-al túlfogyasztanak a rezsivédett áron, vagyis az átlagfogyasztáson.

2. A rangsor ugyanaz marad, ha vásárlóerő-paritáson is nézzük az országokat. Tehát akkor is itt a legolcsóbb! A legfontosabb azonban, hogy egy kétkeresős háztartásra modellezve, vagyis a jövedelmi viszonyokkal összevetve a villany-és földgázköltség együtt a jövedelem hányadosában itt 1,9% a szintén régiós Prága esetében viszont már 5,8%. Csak Luxemburgban jobb, sem Bécs, sem Berlin, sem Róma és sem Párizs! Nem igaz tehát, hogy a magasabb átlagjövedelmű országokban relatíve könnyebb teher a lakossági rezsiár. Ellenkezőleg.

3. Nem olcsóbb a piacon venni a villanyt vagy a gázt, egyszerűen azért, mert Te fogyasztóként hiába nézegeted a tőzsdét, azt valakinek le is kell szállítania, minden további járulékos költségével együtt. Többen jöttek már ide okoskodni meg matekozni az oldalamra tőzsdei árakat számolni, de mindig az jött ki, hogy minden mással együtt nem lesz jobb ajánlat. Ráadásul itt is igaz a régi skót vicc: “-mennyibe kerül egy csepp benzin? -Egy csepp az ingyen van. -Akkor csepegtesse tele!” A volumen számít, egy egész ország egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóinak gázellátása nem azonos egy tipikus gyár kereskedelmi kontingensének méretével - és egy lakossági fogyasztóé meg egyikkel sem. Feltételekben sem. Nagysándoros, gordiuszi leegyszerűsítő választ ad amúgy az élet maga a felvetésre: ha ugyanis a piacon olcsóbb a villany meg a gáz, akkor bármikor onnan vásárolhatunk. Nem véletlen azonban, hogy időről időre küzdenek a cégek a szabadpiacon a beszerzéseikkel (ők nem rezsivédettek!), ahogy az sem, hogy egyetlen árva fogyasztó sem megy ki a szabadpiacra gázt meg villanyt vásárolni, még a 444-nél vagy a nyugatifénynél sem. Pedig bármikor megtehetné: a valóságban, jogi értelemben szabad piac van, az ellátás liberalizált. Ennek egyetlen kivételi szegmense, az egyetemes szolgáltatás is csak LEHETŐSÉG, amiből ebben a pillanatban is át lehet lépni a szabadpiacra, ahol több száz kereskedelmi engedélyes illetve aggregátor cirkál a kínálati oldalon, szintén szabadon. Ám nem véletlen, hogy nem élnek ezekkel a “kiváló” lehetőségekkel még a nyugatifényesek sem. Inkább maradnak ők is a rezsivédett lakossági ellátásban, és az Európában legolcsóbb villanyból működtetett légkondik és lámpák közt laptopjaikon írják a puffogó cikkeket, POLITIKAI FÜLLENTÉSEKKEL tele.

Egyik divatos állítás sem igaz tehát az USA-vezérelte globalista-baloldali hazai bulvársajtótól. Ezeket viszont a Lakmuszka az EU-tól meg Sorostól kapott sok-sok pénzből nem fogja megtényellenőrizni, így hát ezekre marad a jó öreg energiajogász, ingyen.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lennének egyéb feladatok az energiaárakkal az MVM számlázási gyakorlatától a cégek védelmén át a különböző speciális fogyasztói csoportok védelméig. Ez a kis cikk most nem ezekről szól, de annyit ide, hogy egyrészt ezekkel kapcsolatban folyamatos adjusztálások történnek (villany árbeavatkozás kereskedelmi szerződések ármaximálásával tavaly, befagyasztott gázár távhőtermeléshez, többgenerációs családi házak számítása, egymérős társasházak számítása, egészségügyi okból többet fogyasztók, kisebb épületek kivonása a fogyasztási keretből, vagy most frissen a kalkulációs havi gázártábla, stb.). Kellenek is még továbbiak. Másrészt viszont: de ember! Persze hogy mindig lefele görbül a szánk meg mind szeretnénk ingyen villanyt meg gázt, de nézz már szét! Első három pont - és ennek is mindnek ÁRA van.

Mellékletbe beraktam minden a fentieket alátámasztó grafikont. Ezek forrása az a finn kutatóintézet, amelyiktől Ausztria is rendeli a maga hasonló összehasonlításait.

Szívesen, Lakmuszka, innen Máramarosból.

Brüsszelnek semmi se jó, amit csinálunk. Legfőképpen az nem jó, hogy védjük a határt.

Nem fogjuk beengedni az illegális migránsokat, ez biztos
Ennyi.

Hegyesdi falunap

Az évente megrendezett ünnep kiemelt esemény, fontos találkozási alkalom és közösségépítő lehetőség, ahol az élményszerzés, a szórakozás van középpontban.

Köszönöm Stark Sándor…

Az utolsó napjához érkezett a 2024-es párizsi olimpia. Szombaton 3️⃣ magyar érem született, vasárnap ugyanennyivel bővülhet a kollekció. Mindent bele, hajrá, magyarok!

A magyar családok jutnak a legolcsóbban áramhoz és földgázhoz Európában
Az áram átlagára a német, cseh, ír és angol háztartások számára 4x, a gázé a svédeknek 12x, a hollandoknak 7x, az olaszoknak…

DUPLA DINAMIT️ Varga Ádám és Kopasz Bálint egymással hajrázva ezüst- és bronzérmesek 1000 méteres kajakban

7 érmet szerzett a magyar kajak-kenu csapat a párizsi olimpián!

Egy iráni politikus nemrég bejelentette, hogy van atomfegyvere a perzsa államnak, csak erről nem beszéltek eddig.

Amit biztosan lehet tudni:

Nagyon régóta folyik egy titkos, félig nyilvános iráni…

Nyugi, lesz még hétvége a nyáron. Jövőhéten ráadásul hosszú is lesz

A következő hetekben sokan indulnak útnak, hogy kiélvezzék a nyár hátralévő részét.

️ Legyetek türelmesek️ Tele lesznek az utak,…

Kedves szülők és gyerekek️ Kihirdették a hamarosan induló tanév rendjét Így lehet tervezni az évet:

Az idei tanév szeptember 2️⃣-án kezdődik.
Az utolsó tanítási nap június 2️⃣0️⃣-a lesz.
A tanév első…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média