Vajon a Google-nak mikor meri végre valaki azt mondani, hogy a cég megsértette az összes érvényben lévő emberi normát, ezért letiltom!?

„A Google felfüggesztette az Ön fiókját, mert tevékenysége megsértette a cég közösségi alapelveit”

Képzeljük el, hogy a fentihez hasonló üzenet vár minket egyik nap, amikor leülünk dolgozni, megrendelnénk valamit, szerveznénk a családi összejövetelt, vagy csak befizetnénk a villanyszámlát, ami ugye, már emailen érkezik. Ha letiltják az ember digitális postafiókját, tényleg olyan, mintha lábon lőnék, mintha ellopnák a pénztárcáját az összes iratával – felfoghatatlanul sok utánajárás – szolgáltatók, kormányablak, miegymás – az elmúlt évek emailjei elképesztően sok információt hordoznak, és a letiltásnak van olyan következménye is, amivel talán csak évekkel később szembesülünk, mikor az egyik távoli ismerős próbált nekünk üzenni, de „nem ment át a levél”. Ugye érezzük a helyzet súlyosságát?

☝Egy ilyen vállalati döntés következményeivel természetesen a Google is tisztában van, nem véletlenül építik évek óta úgy a céget, hogy nélkülözhetetlenek legyenek a felhasználók számára, mindennapjaik szervezésében.

A Google pedig valamiért jónak látta, hogy egy floridai nőnek ezzel a radikális döntéssel keserítse meg az életét. És hogy miért? Mert azzal, hogy a nő a Family for Life életvédő társaság tagjaként misét és imacsoportot szervezett az egyik abortuszklinika elé, a Google nem kívánt semmilyen szinten azonosulni, és minden egyéb eszközt sutba dobva, jóformán kiírták a digitális világból a szervezőnőt.

👉Az eset egy tavaly szeptemberi esemény szervezése közben történt. Egy köremail elküldését követően egy órával érkezett a nagy Google kalapács, és mindenfajta indoklás nélkül felfüggesztették a nő fiókját.

Miután Trudy Perez-Poveda több napig próbálta visszaszerezni hozzáférését az adataihoz, a Google közölte vele, hogy a fiókot „véglegesen letiltották”, mert megsértette a vállalat szabályzatát.

️Perez-Poveda természetesen pert indított. A peres dokumentumokban a Google már úgy fogalmazott: „biztonsági okokból” nem oszthatják meg a fiók letiltásának az okát, majd hozzátették, hogy a felfüggesztés miatt az elmúlt évtized fiókban tárolt adatait amúgy nem tudták visszanyerni.

A floridai életvédőt képviselő Thomas More Society jogi érdekvédelmi csoport nem pusztán az ügy rendezését várja a Google-től, de az államban „vészjóslóan növekvő cenzúra” ellen is fel kívánnak lépni.

️#3 KözépPontban #podcast Közép-európai fogolydilemma
Részletesen elemezzük:
Közép-Európa helye Európában és a világban
Kárpát-medencei gazdasági tér koncepciója
Fenntartható…

Minden káresetnek története van, ahogy minden képnek és minden tetoválásnak.

❤👨‍Pátkai József tűzoltó főtörzsőrmester mindig is szeretett volna egy olyan tetoválást, amely a hivatást, az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média