❤ "Vigyázzatok magatokra, fiúk!"
Ilyen intelemmel köszönt el Juhász István címzetes tűzoltó
főtörzsőrmester, aki a napokban töltötte be hatvanadik életévét, második családjától, a veszprémi…
Partnerszervezetünk tradícionális rendezvényén alapítványunk a legmagasabb szinten képviselteti magát
️
Ismerd meg előadóinkat 👉 Földi László, titkosszolgálati szakértő és a Védett Társadalom Alapítvány elnöke, akik hisznek abban, hogy "...a teremtett világ elődeink hagyományának követésével és átadásával tartható fenn. Valljuk, hogy a Teremtő törvényei alapján fennálló rendet, az örök értékeket, az egyetemes emberi kultúrát minden körülmények között védeni, őrizni, gyarapítani kell. A közösség, a család, a nemzet jelentik az élet alapjául szolgáló kötelékeket, mind egyéni, mind társadalmi szinten.
Ellene mondunk a hagyományos értékeket agresszívan támadó, a rendet alapjaiban felforgatni kívánó erőknek. Hiszünk benne, hogy a hit és a szeretet erejével, a lélek tisztaságával és a hagyományban gyökerező szellemi tudással felvértezve képesek vagyunk diadalmaskodni az anyagelvű erők felett, akik egyre nyíltabban és erőszakosabban kívánják kiterjeszteni a gazdasági, információs és politikai hatalmon nyugvó uralmukat." - Forrás: vdta.hu
10. Magyarok Országos Gyűlése, #MOGY2024.08.17-20.
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Programok, jegyrendelés a mogy.hu-n!
18 éven aluliaknak a belépés ingyenes!
Köszönjük a megosztásokat, említéseket!
❤ "Vigyázzatok magatokra, fiúk!"
Ilyen intelemmel köszönt el Juhász István címzetes tűzoltó
főtörzsőrmester, aki a napokban töltötte be hatvanadik életévét, második családjától, a veszprémi…
Hétfőn minden eldől? – Patrióták Európáért meglepetések
Már csak egy nap van a megalakulásig, egy nap arra, hogy az utolsó építőkockák is a helyükre kerüljenek. Mint ismert Orbán Viktor osztrák és…
Gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb…
A munkálatokat várhatóan…
Jó reggelt! ❤️
Áldott szép napot!
Vasárnap van
"Európa kormányai háborúban állnak": Orbán Viktor magyar miniszterelnök béketárgyalásokat követelő cikket írt.
"Európa háborúra készül. Minden nap bejelentik, hogy a pokolba vezető út újabb szakaszát…