Wass Albert –Nemzet “Abban a percben meg kellett volna érezzem, hogy mit jelent magyarnak lenni. Elsősorban jelent örömet, mindazt az örömet, ami becsületes szándékban s a munkában megterem, meg azt az örömet is, hogy az igazság mindig erősebb a hamisságnál, még akkor is, ha hosszú ideig szemérmesen eltitkolja erejét. Második sorban jelent büszkeséget, hogy […]
A Magyar Honvédség jóvoltából szólt nemzetünk himnusza, miközben a magyar zászló a magasba emelkedett a trianoni békediktátum 104. évfordulóján.
Összetartozunk!
Két egymásnak feszülő erő van tehát a világban, és ez most két magyarban testesül meg. Kettejük szembenállásában a mai világ valamennyi jelentős konfliktusa elrendeződik.
👉Két zászló van, e két…
Borbély Lénárd saját magát ünnepelteti a tizenhat évvel ezelőtt elhunyt csepeli kenukirály születésnapján.
Borbély Lénárd mániákusan hazudozó és otrombán kegyeletsértő.
️ 🤝 Akárhová vetett a sors, összetartozunk!
Egymás mellett békében, biztonságban Halászin
👪 Halászi hatalmas fejlődésben van. Az elmúlt időszak sikeres pályázati forrásai által több, mint a 755 millió forint fejlesztés valósulhatott meg a…
Magyar Pétert zavarja a jobboldal háborúellenes kampánya.
Úgyhogy betiltaná.
A cenzúra eszközéhez nyúlna.
Elhallgattná azokat, akik ki merészelik mondani, hogy óriási veszély leselkedik ránk, a…
Minden nap emlékeznünk kell: a háború csak a spekulánsoknak és kiszolgálóiknak üzlet.
A nemzeteknek szenvedés!