️🏳️”Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember szét ne válassza… Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.” (Mk 10,8-11)️ Via Vasárnap.hu
azt gondolhatnátok, ez paródia, de a Lakmusz “tanácsadói testülete”, akik ugye őrködnek a független tényfeltárás fölött, a lentebbi nevekből áll.
miért nem akartok nekik hinni?
Szeretném nektek a sok értékes gondolat közül most ezt az egyet kiemelni:
“Ezért a mindenkori magyar politikának az a feladata, hogy ne hagyja, hogy Magyarország elszenvedője legyen a világ…
Az utak és járdák fejlesztése az egyik legfontosabb feladat Budakörnyékén!🤝
️Az idén Budakeszin összesen 19 utcát építettünk vagy felújítottunk 567 millió forint kormányzati forrásból.
️Solymáron 300…
Együtt erő vagyunk! – 2️⃣0️⃣2️⃣3️⃣
A Pesti Srácok év végi interjúban kérdezett a nemrég megjelent Huszárvágás — A konnektivitás magyar stratégiája című könyvről és arról, hogy milyen stratégia szükséges Magyarországnak ahhoz, hogy…