A Világ helyzetével,olyan IGAZSÁGOKKAL foglalkozunk,amiket nem mutat a főáramú média,de ismeretük nélkülözhetetlen!

Durva, hogy 11 évvel ezelőtt írtam ezt a cikket és már beszéltünk erről és szemünk előtt vált láthatóvá, hogyan tolta a háttérhatalom a fenntartható fejlődés propagandáját keresztül az emberiségen. Azóta már nem elmélet a CO2-kvóta, Fit for 55 korlátozások, belső égésű autók korlátozása, sőt egy orwelli világ körvonala van kibontakozóban.

Azóta már 2023-at írunk, túl vagyunk a mesterséges világjárványon, sikerült kirobbantani az európai háborút és rohan a világ egy káosz és világégés irányába! (VilagHelyzete megj.)

George Washingtonnak volt igaza, amikor azt mondta:
"A magántulajdon és a szabadság elválaszthatatlanok egymástól."

Az alábbi videó 9 és fél percben bemutatja az ENSZ Agenda 21 programjának valódi szándékait és célkitűzéseit.

Ahogy egyre több tudós elismeri és meri hangoztatni, hogy az ember által okozott globális felmelegedés elmélete, a túlnépesedéssel riogatás is egy előre kigondolt globalista hazugság volt céljaik elérésére, így várhatóan erről a tervről is ki fog derülni még sok "részlet".

Miért állítják be folyamatosan ezek az erők az emberiséget úgy, mint a civilizációra legveszélyesebb tényezőt?

Hiszen rengeteg kutatás igazolta, hogy még ennél is több ember igényének kielégítésére jutna lehetőség, viszont KAPZSISÁGÁNAK KIELÉGÍTÉSÉRE MÁR NEM!

Az Új Világrend megteremtéséhez a hégeli dialektika szerint 2 erőt : "a környezetet" és "a gazdaságot" fogják bevetni egy harmadik erő ellen.

Egyik a tézis, másik az anti-tézis és a kettő konfliktusa fogja létrehozni a szintézist. Ha mindkettőt a kezükben tartják, csak olyan eredmény jöhet ki, ami az eredeti céljaikkal megegyezik. (UN AGENDA 21 - 1992) (Edmond de Rothschild 31:30-tól)

️ A fenntartható fejlődés nem egészen az, aminek látszik, illetve pontosan az, aminek a globalista elit láttatni akarja.
Miközben az értelmes környezetvédelem helyébe lépett, a fenntartható fejlődés szlogenje gyakorlatilag a szabadság megszüntetésének, az emberek kijelölt életterekbe zárásának és magának a rendőrállamnak a programja. (VilagHelyzete 2012.)

Amerikai közgazdász: az amerikai bankrendszer összeomlása küszöbön áll

Nouriel Roubini amerikai közgazdász, aki a 2008-2009-es válság előrejelzéséről híres, azt mondta, hogy a jelenlegi helyzetben…

A Momentum és a Párbeszéd nemhogy nem szavazták meg a békepárti határozatot 🪖
Donáth Anna és Karácsony pártjai képesek voltak egyenesen nemet mondani a békére
Folyton elárulják magukat, kiknek…

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Ma van II. János Pál pápa mennybevételének a napja.
Sosem volt aktuálisabb az az üzenet, amelyet ránk hagyott: "NE FÉLJETEK!"
Valódi hittel felvértezett keresztény ember éli is ezt a kérést: "NE…

🙏 A virágvasárnap az élet és a reménység győzelme.

Krisztus, kereszthalála előtt, ezen a napon vonult be Jeruzsálembe.

Virágvasárnaphoz számtalan népszokás kapcsolódik, többek között a…

Kéktó pusztán nevel pompás paripákat az Ifjú Gazdák Csongrád-Csanád Vármegyei Gazdakörének elnöke, Kucsora Péter.

👉Volt kitől örökölnie a természet, a gazdálkodás és a lovak iránti szeretetet, hiszen…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média