LEBUKOTT AZ MSZP!
A párt vezetői azt hazudták, hogy semmi közük a tüntetéshez, de egy e-mail lebuktatta őket.
Az ifi szervezetük mozgósított!
️ „Úgy tudod hitelesen képviselni Istent, ha nem a világnak vagy saját magadnak akarsz megfelelni, hanem feltétel nélkül engedelmes vagy Neki” – vallja Földi-Kovács Andrea újságíró, aki korábban a HírTV műsorvezetője volt, ma pedig a Védett Társadalom Alapítvány kurátora és az Axióma főszerkesztője. Mint mondja, nagyon fontos értékküzdelmek zajlanak napjainkban, és keresztényként felelősségünk ezekben részt venni. Ám mindehhez az erőt csak úgy kaphatjuk meg, ha elég időt töltünk Istennel, felismerjük a végtelen kegyelmét és azt, hogy Ő a viharos időkben is velünk van, sőt megtanít a vízen járni." Interjú Földi Kovács Andreával Alapítványunk Kuratóriumának tagjával, ami a 777blog.hu-n jelent meg.
️
/posztok.hu

Jó reggelt kívánok, Franciaország:
III. Károly brit király már meg is bízta a kormányalakítással 
️
️ macron a szentatyát kérte fel, hogy hozza tető alá az usa-oroszország béketárgyalást!

Az október 23-i baloldali tüntetés sztárja már rutinosan érkezett: Pankotai Lili ugyanis már máskor is elpróbálta az emlékezetes ünnepi produkcióját.