A vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 1. része. Múlt évben – hozzám hasonlóan tanári végzettséggel is rendelkező, gyesen lévő húgommal együtt – elvégeztem az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara által „Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig” címmel indítot...

️A vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 1. részében nemcsak az ELTE érzékenyítő kurzusáról olvashatunk, hanem komoly célok is megfogalmazódnak

️”Mi az akcionalitásban hiszünk, túl akarunk lépni a szomorú és kétségbeesett tehetetlenségen. Nem akarjuk az időnket és az energiánkat a genderideológia elemzésével és bírálatával tölteni, inkább saját szervezeteket, képzéseket akarunk létrehozni, amelyek nem a gender studies-ra adott reakciókból épülnek fel, nem ahhoz képest határozzák meg magukat, hanem több ezer éves, érvényes és kipróbált világképen, valamint annak gyakorlatán alapulnak.”

Országszerte szirénapróba lesz ma délelőtt 11 órától

Ma délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor.

Részletes információk a…

️Szenzációs

Budapest ad otthont az idei vizes világbajnokságnak!

Amellett, hogy mekkora büszkeség ez, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a magyar kormány elmúlt években tett sportberuházásai egy-egy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média