Európai, sőt világméretekben precedensértékű az a per, amit január közepére tűztek ki Helsinkiben. Päivi Räsänen finn parlamenti képviselőnőt, volt belügymin...

️ Amikor az egykori belügyminisztert a rendőrök arról próbálják meggyőzni, hogy törölje minden Bibliával és kereszténységgel kapcsolatos közösségi médiában tett bejegyzéseit különben gyűlöletbeszéd miatt felelősségre vonják, akkor Finnországban a demokráciából technokrácia lett. A legalapvetőbb európai értékeknek (szólás és vallásszabadság) búcsút intett a woke kultúra és a keresztény üldözés kezdetét vette. A tanulságos interjút a Hetek készítette.

Egyetlen magyar szülő sem érezheti úgy, hogy gyermekeik neveléséhez való kizárólagos jogát bárki elveszi tőle.

Bercsik Károly Fidesz-KDNP frakcióvezetővel egyeztettem a KIMBA helyzetének rendezéséről és a birkózókollégium megépítésének lehetőségeiről.

️Hatalmas álom valósult meg!

Örömmel tölt el, hogy segíthettem a várpalotai uszoda megvalósítását, hiszen ez a létesítmény már egy nagyon régi vágyuk volt a helyieknek.

️ A sport az életünk része.…

A magyar politika feszítő kérdése, hogy Márki-Zay Péter az "ostoba" vagy az "áruló" szót használja többször?

Most megtudhatjátok, itt az új számláló!

(Hanggal nézzétek!)

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média