️Napjainkban a migráns áradat új erőre kapott. Az USA látszólag bénán végrehajtott afganisztáni kivonulása hogyhogy nem újabb milliós migráns hullámot idézhet elő.

️A menekültipar már 2016-ban 43 milliárd eurós üzlet volt csak Németországban. Udo Ulfkotte az azóta elhunyt (meggyilkolt?) német újságíró számos könyvével verte ki a biztosítékot, melyekben elképesztő összefonódásokra derített fényt. Most a Menekültipar című könyvének előszavából idézünk, hogy mindenki számára világos legyen mi miért történik, kik miért támogatják a migrációt….

️“219 német parlamenti képviselő vallja be, hogy mellékállásként a menekültipar valamely vállalkozásában igazgatósági vagy vezetőségi posztot tölt be. Ez jóval több, mint a német parlamenti képviselők harmada. Képviselőink egyharmada tehát egyúttal szociális vállalkozások vezetőjeként is tevékenykedik. A nyilvánosságnak viszont fogalma sincs arról, hogy a politikusokat a pártjuk bátorítja arra, hogy igazgató-tanácsi vagy tanácsadói posztokat foglaljanak el, majd az ebből származó bevételük legalább negyedét szépen befizessék a pártkasszába. Ez a nyilvánosság számára teljesen ismeretlen, a szintén érdekelt vezető médiumok által pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyott rendszer erősen emlékeztet az afrikai banánköztársaságokra. Ez igaz képviselőink szinte minden egyes melléktevékenységére. Mert amikor a pártok az amúgy is kiválóan kereső politikai „katonáiknak” pozíciókat hajtanak fel, például a szociális, migrációs vagy integrációs iparban, a jövedelmükből ők is részesedni akarnak. Az SPD a Ruhr-vidéken tevékenykedő megbízottjaiktól az igazgatótanácsi vagy tanácsadói bevételeik 30 százalékát várja vissza adományként a pártkasszába. A CDU-ban ez állítólag 25 százalék, a zöldeknél pedig - láss csodát - „legalább a pénz felét várják adományként.” Így lehetséges, hogy ezzel az árnyékfinanszírozással a megbízottakon keresztül a pártkasszába legalább annyi bevétel folyik be, mint a tagdíjakból. Ennek következményei pusztítóak egy parlamentáris demokráciára, mert a helyi pártszervezetek a folyó bevételeiken keresztül egy korrupt rendszertől függenek, ahol nem a tapasztalat és a képzettség számít, hanem az olyan emberek párttagsági könyvei, akik sokszor sehol máshol nem boldogulnának."
Ugyanezt a képet látjuk az újságíróknál is. Megbízásokat kapnak a szociális iparból, és ezzel együtt pénzjutalommal egybekötött „újságírói kitüntetéseket” a karitatív szektorból. Másokat „védnöki” vagy „jószolgálati nagyköveti” pozíciókkal díjaznak. Viszont csak akkor premizálják az embert, ha az iparágról politikailag korrekt módon tudósít."
(Udo Ulfkotte: A menekültipar, Előszó)