The European Conservative: Citizen Vigilante – Krónika a közeli jövőről

Ez a film nem fikcióról vagy fantáziáról szól, hanem arról, amit jelenleg Európában élünk át.

Írta: Álvaro Peñas, az europeanconservative.com írója.

„Olyan, mintha egy teljesen őrült és abszurd politikai környezetben élnénk, különösen Európában, ahol az emberek teljesen elvesztették a fonalat. Hatalmas különbség van az úgynevezett »gyűlöletbeszéd« és az emberek nyakonszúrása között. De a tények már nem számítanak.” (Uwe Boll)

„Ezt a filmet azoknak az európai ezernyi nemi erőszak és gyilkosság áldozatainak szenteljük, akiket a jogrendszerünk elárult.” Ez az üzenet tölti be a képernyőt a Citizen Vigilante végén – igen, ez egy nyers üzenet, de semmi köze a fikcióhoz, viszont sok köze van a valósághoz.

Egy valóság, amelynek sokan 2015 szilveszterén Kölnben és más német városokban szembesültek először, és amely arra kényszerítette a hatóságokat és a médiát, hogy szembenézzenek egy kényelmetlen igazsággal, amikor több mint ezer nő esett áldozatul lopásnak, szexuális zaklatásnak vagy csoportos nemi erőszaknak – többnyire külföldiek, köztük menedékkérők és illegális bevándorlók részéről.

Egy évvel korábban, 2014-ben a Jay-jelentés napvilágra hozta, mi történt Rotherhamben 1997 és 2013 között, ahol legalább 1400 kiskorút szexuálisan kizsákmányoltak, miközben a hatóságok tétlenül nézték az eseményeket, és mindezt olyan úgynevezett „grooming bandák” követték el, amelyek tagjai többnyire pakisztáni férfiak voltak.

Ez az eset azonban csupán a jéghegy csúcsa volt, és egy új jelentés, amelyet 2026. június 16-án Rupert Lowe független parlamenti képviselő mutatott be, és amelyet a túlélő Sammy Woodhouse vezetett, becslése szerint az 1950-es évek óta legalább 250 000 brit lány esett áldozatul ezeknek a bandáknak a szisztematikus szexuális kizsákmányolásának. T

ehát nem, ez a film nem fikcióról vagy fantáziáról szól, hanem arról, amit jelenleg Európában átélünk.

Alig telt el öt perc a film kezdete óta, amikor teljes brutalitásában láthatjuk, ahogy egy külföldi elvágja annak az anyának a torkát, aki a fiát a kezénél fogva tartja.
Ismétlem: nem valami kitalált történetről van szó – kevesebb mint egy hónap alatt két hasonló késes támadás történt, az egyik Svájcban, a másik Észak-Írországban.

A Zágrábban forgatott film egyik érdekessége, hogy nem határozza meg, melyik országban játszódik a történet; bármelyik nyugati ország lehetne.

Akárcsak az 1974-es Death Wish című filmben, itt is megjelenik egy férfi, aki véget vet mindezeknek, de ez az új Charles Bronson – Armie Hammer – egy szőke hajú, kék szemű, Sanders nevű volt amerikai katona.

Az igazságszolgáltatásra elszánt Sanders kivégez bűnözőket, szembeszáll a rendőrséggel, és megbünteti azokat a bírákat is, akik erőszaktevőket és gyilkosokat engednek szabadon.
Ahogyan az várható volt, a filmet nem fogadták jól, különösen Németországban, a rendező, Uwe Boll szülőhazájában.

Valójában a Citizen Vigilante-t gyakorlatilag betiltották a rendkívüli erőszakossága és az állítólagos bevándorlásellenes üzenete miatt.

A The Telegraph-nak adott interjúban Boll elmagyarázta, hogy filmje egy 2016-ban Hamburgban történt valós eseten alapul, amelyben egy 14 éves lányt megerőszakolt és halottnak hitt állapotban hagyott ott egy tinédzserekből álló csoport, akik végül soha nem kerültek börtönbe:

Ha megnézzük, mi történt Hamburgban, ahol az erőszaktevők büntetés nélkül szabadon elsétáltak, a médiában a tudósítások így szóltak: „Ó, szegény elkövetők. ” Mintha egy teljesen őrült és abszurd politikai környezetben élnénk, különösen Európában, ahol az emberek teljesen elvesztették a fejüket. Hatalmas különbség van az úgynevezett „gyűlöletbeszéd” és az emberek nyakonszúrása között. De a tények már nem számítanak.

Boll tagadta, hogy filmje az erőszak mellett érvelne, inkább azt mondta, hogy ez egy figyelmeztetés, amelyet komolyan kell venni:
Nem lep meg a zavargás, amit a minap Belfastban láttam. Végül is ez az eredménye annak, ha figyelmen kívül hagyjuk az embereket, és ez ugyanaz, mint a filmemben. Nem helyeslem semmiféle erőszakot – az elfogadhatatlan, és minden formájában ellenzem –, de szerintem az emberek most egyszerűen azt mondják: „Elég volt.”

Sanders a film végén is megismétli ezt a figyelmeztetést, amikor felhívja azt az Interpol-nyomozót, aki sikertelenül próbálta letartóztatni, és megkéri, hogy adja át a következő üzenetet a feletteseinek: „Ha azok a politikusok, akik fizetnek nektek, nem lépnek fel az iszlamizmus és a »woke« baloldal ellen, a lakosság hamarosan azt fogja tenni, amit én, és saját kezébe veszi a nagy tisztogatást.”

A figyelmeztetés nem alaptalan, és számos olyan hely van, ahol a polgárok úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik a törvényt, miután évekig figyelmen kívül hagyták őket saját intézményeik – olyan intézmények, amelyek inkább a politikai korrektség határain belül maradásra törekednek, mint a polgáraik védelmére.

A múlt héten Keir Starmer könnyes búcsút vett, amikor bejelentette lemondását a brit miniszterelnöki posztról. Nem sírt és nem térdelt le a fiatal brit férfi, Henry Nowak miatt, aki meghalt, miközben a bilincselő rendőröknek azt mondta, hogy nem kap levegőt; nem volt hajlandó nemzeti jelentést készíteni a „grooming bandák” által megerőszakolt több ezer brit lányról és fiatal nőről; és egyetlen könnycseppet sem ejtett azokért a brit állampolgárokért, akiket börtönbe zártak, mert a közösségi médiában kritizálták a bevándorlást.

Az olyan politikusok, mint Starmer, saját polgáraik iránt tanúsított megvetése – és az, hogy bárkit, aki meri kimondani, hogy a császár meztelen, szélsőségesnek bélyegeznek – a bizalom teljes elvesztéséhez vezetett egy olyan állam és olyan intézmények iránt, amelyek egyre inkább kudarcot vallanak és tehetetlenek, és amelyek a rasszizmus elleni küzdelem nevében diszkriminálják a lakosság többségét. Ugyanez mondható el a mainstream médiáról is, amely nagy erőfeszítéseket tett a valóság elrejtésére, és „mentális betegségnek” minősíti azokat a számtalan eseteket, amikor muszlim vallású emberek leszúrnak vagy elgázolnak európai állampolgárokat.

Nagy valószínűséggel ezt a filmet más európai országokban is betiltják – ami kétségtelenül még nagyobb érdeklődést fog kiváltani iránta –, de a valóság makacsul megmarad, és vele együtt az a lehetőség is, hogy a egyre közeledő jövőben megjelenik egy vagy több éber állampolgár.