Kastélyok kerülhetnek magántulajdonba. A tulajdonszerzőnek vállalnia kell, hogy az ingatlant „a jó gazda gondosságával” üzemelteti,

Állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak tulajdonjogának átruházását vagy vagyonkezelésbe adását teszi lehetővé az a jogszabály, amelyet az Országgyűlés 135 igen, 46 nem szavazattal és 10 tartózkodás mellett fogadott el.

Az előterjesztő Lázár János, építési és közlekedési miniszter a jogszabály júliusi parlamenti tárgyalásakor azt mondta: a kormány ahhoz kéri az Országgyűlés hozzájárulását, hogy Magyarországon az örökségvédelem területén, nemzetközi mintákhoz hasonlóan a magántőke is megjelenhessen és szerepet kaphasson ellenőrzött keretek között.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye