Életemben először 1986-ban, 18 évesen jártam Erdélyben. Első találkozásom a románokkal a határőrök és vámosok agresszív letámadása volt; az alaposan feltúrt hátizsák, az útlevél gúnyos, gyanakvó méricskélése és lapozgatása után kegyetlen erővel beütött hatalmas pecsét arról, hogy megérkeztem Romániába. Ahová azért nem volt gyors a bejutás; a menetrenddel mit sem törődve a vonatot 2-3 óráig nem engedték tovább. A folyamatosan kiabáló, szinte harctéri hangulatot teremtő hatóság, a kutyás rendőrök felvonulása jelezte, éreztette, hogy ellenséges országba érkeztem. Pedig elvileg egy politikai és katonai tömbbe tartoztunk.