Antonio Gramsci (olasz marxista filozófus, nyelvész, újságíró, az Olasz Kommunista Párt egyik alapítója, az Ordine Nuovo című hetilap alapítója és szerkesztője) rájött, hogy a kommunizmus ellenfeleinek kulturális hegemóniája van a nyugati világban, tehát meddő forradalmi hevület helyett ezt a hegemóniát kell megtörni. Vladimir Palko így foglalta össze Gramsci üzenetét: Felejtsék el, hogy valamiféle nyugat-európai vörös gárdák elfoglalják a „Téli palotákat” Nyugat-Európa országaiban. Ezt meg kell előznie a „Pozíció háborújának”. A forradalmároknak először be kell jutniuk azokba az intézményekbe, amelyek döntőek a kultúrában. A tömegek ugyanis a régi kultúra hatása alatt vannak, amelyet a kereszténység, főleg a katolikus egyház határoz meg.

A tömegeknek tehát ezernyi cikket kell elolvasniuk, amit a lapszerkesztőségekbe ültetett forradalmárok írnak. Forradalmi tollforgatók regényeit kell olvasniuk. A forradalom látnokai által készített filmeket nézni. Az egyetemeken a diákokat olyan professzoroknak kell vezetniük, akik a forradalom győzelmét kívánják. És a tömegeknek mindenütt más értékeket kell megismerniük, mint amilyeneket a régi kultúra közvetít. És hogy ez így történjen, a forradalmároknak be kell jutniuk a médiumokba, a filmbe, az irodalomba, az iskolába. Röviden, a forradalomnak legelőször „az intézményekben kell menetelnie.”

A terv sikerült. Azért sikerülhetett, mert egyrészt Gramsci pontosan kijelölte az utat, másrészt sikerült álcázni az akciót.

Liberális báránybőrbe bújt a kommunista farkas. Mi pedig, akik itt Közép-Európában átéltük a kommunista időket, későn ismertük fel, hogy a nyugati orientációval csöbörből vödörbe kerültünk.