Kevés szánalmasabb van annál, mint amikor valaki elárulja a sajátjait. Nem tudom, más országokban ez mennyire fordul elő, de nálunk egész pártok, mozgalmak és (művészi) életművek épülnek az öngyűlöletre. (Az „ön” ebben az esetben sosem az egyént jelenti, ellenkezőleg, ezek hibátlan egyedek, csak a közeg, amelyben létezni kénytelenek, az vállalhatatlan számukra.) Tobzódnak benne, mennyire utálják azt a nemzetet, vallást, közösséget, kultúrát, amihez tartoznak.

Ha igazolódik, hogy a miénken kívül is létezik az univerzumban más értelmes faj, nem lehet kétséges, hogy a mi éles eszű momentumosaink melléjük állnának egy esetleges konfliktusban. Az ufók ugyanis nyilvánvalóan okosabbak, toleránsabbak, szebbek, jobbak nálunk. A valamirevaló ufonautáknak nincs is nemük, nem vallanak szélsőséges nézeteket, nyilvánvalóan ateisták, és Orbán biztos nem nyerne náluk választást.

Ha Cseh Katalin választhatna, hogy ezen az élhetetlen, unalmas és bosszantó Földön kelljen élnie vagy inkább az Alfa Centauri valamelyik bolygóján, hát nem kétséges, hogy a mexikói kis múmiák távoli hazáját választaná.

És ebben a döntésében kivételesen teljes szívvel tudnánk támogatni.