A baloldali sajtó azt emelte ki, hogy Orbán Viktor már megint "keleti despotákkal" múlatja az időt. Érvelésük ugyanakkor több sebből is vérzik.

Valódi diplomáciai nagyüzem volt az elmúlt napokban Budapesten, hiszen egymásnak adták a kilincset az állam- és kormányfők a miniszterelnöki irodának otthont adó Karmelita Kolostorban. Orbán Viktor találkozott többek között a török, a szerb és az azeri elnökkel, valamint a katari emírrel is. Persze a baloldali sajtó idehaza és nyugaton egyaránt azt emelte ki, hogy a magyar miniszterelnök már megint nem “nyugati demokratákkal”, hanem “keleti despotákkal” múlatja az időt. Érvelésük ugyanakkor több sebből is vérzik.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye