Így néz ki a New York Yankees stadionja, a Yankee Stadium. ️
A kanadai erdőtüzek következményeképp immár New Yorkban és környékén is erősen szennyezett a levegő – az MLB-nek két meccset is el kellett…
Országszerte és határon túlról is egyre több család, közösség, óvodai csoport és iskolai osztály csatlakozik a felhíváshoz, hogy együtt ünnepeljék meg a családokat, a gyerekeket a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Gyereket a magasba! rendezvényén. Június 10-én szombaton 11 órától egyszerre, egy időben táncolják a résztvevők a „Kicsi vagyok én” című dalt.
Hatodik alkalommal, ezúttal rendhagyó módon szervezi meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Gyereket a magasba! rendezvényét. Idén ugyanis flashmob formájában lehet csatlakozni hozzájuk, ezzel is kiállva amellett, hogy a gyerek örök érték, és a jövőnket jelenti!
A villámcsődület mottója: Körülöttünk forog a világ! A mozgalom ezzel arra utal, hogy szülőnek a gyermek, a gyermeknek pedig a szülő jelenti az egész világot.
Így néz ki a New York Yankees stadionja, a Yankee Stadium. ️
A kanadai erdőtüzek következményeképp immár New Yorkban és környékén is erősen szennyezett a levegő – az MLB-nek két meccset is el kellett…
A Wall Street Journal…
„Ebből földbe állás lesz” a publicista szerint.
Meghosszabbították az illegális…
A magyar űrhajós - Péntek este a HírTV műsorán!