Majoross Gergely Németországban folytatja; 95 éves Kotsis Attiláné – a Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk: https://bit.ly/3N6jodm
Ismét kiéleződött a konfliktus Szerbia és Koszovó között, aminek ezúttal már magyar KFOR katonák is kárát látták. A helyzetet egy következetes Uniós politika tudná megoldani – ha lenne.
Alig múlt el a rendszámtáblák lecserélése miatti feszültség Koszovó és Szerbia között, máris itt az újabb ügy, amely konfliktust szült. Még novemberben döntöttek úgy szerb többségű városok polgármesterei, hogy lemondanak posztjukról a két ország közötti fagyos viszony miatt. Az előrehozott választásokat a szerbek nagyobbik része bojkottálta, így az általuk többségben lakott településeknek most albán vezetője lenne. Csakhogy mögülük hiányzik a demokratikus felhatalmazás, hiszen a részvételi arány csupán 3,47%-os volt. Ezek után pedig a szerbek nem akarták, hogy az új polgármesterek hivatalba lépjenek. A feszültség akkor robbant ki, amikor – az EU és az USA kritikái ellenére – az új albán vezetők mégis el akarták foglalni posztjukat. A szerbek tiltakozását a koszovói rendfenntartók képtelenek voltak megfékezni, ezért került sor az országban állomásozó KFOR erők bevetésére. A tüntetők azonban őket sem kímélték, a soraikban lévő több magyar katonának is sérüléseket okoztak.
Bár a helyzet jelen pillanatban nyugodt, jól látszik, hogy a feszültség pillanatok alatt kirobbanhat.
Majoross Gergely Németországban folytatja; 95 éves Kotsis Attiláné – a Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk: https://bit.ly/3N6jodm
A német sajtó már szerda délelőtt tényként kezelte a hírt
A német…