Néhány napja ismerte meg az ország Suhajda Szilárd nevét, de alig kezdtük beleélni magunkat a sorsába, máris aggódtunk, és el is veszítettük.

Minden élet értékes, egyszeri és megismételhetetlen. Szép a küzdelem, a teljesítőképességünk határainak feszegetése, de vajon mi az, amiért érdemes kockára tenni az életünket? Azt gondolom, vannak ilyen dolgok. De hitem szerint egy hegycsúcsra felmászni nem tartozik ezek közé.

Persze mindenki azt csinál, amit akar; ez mára szinte konszenzus lett. Nem volt mindig így, de ma már mindenki elvárja, hogy ne szóljanak bele abba, milyen keretek között, milyen értékrend alapján rendezi be a világát. Ez magánügy. Ám árvává tenni a gyermekünket, veszélybe sodorni egy esetleges mentőexpedícióban részt vevőket, nem példamutató magatartás. Az ismert, népszerű Erőss Zsolt halála figyelmeztetés kellett volna, hogy legyen. (Az érte visszaforduló, és ezért szintén az életével fizető Kiss Péter nevét szinte már el is felejtettük.)
Kigúnyoljuk azokat a primitív népeket, akik áldozatokat mutatnak be Napnak, folyónak, hegynek, s közben mi is halottakkal tápláljuk a Himaláját. Azok a kihívások – legyenek bár a fiatalokat az interneten megcélzó káros tartalmak –, amelyeknél a halál valós alternatíva, épp olyan veszélyesek, mint a tiltott kábítószer.