A csapat egykori kapusa 2012 óta…
Soros György hálózata régóta harcban áll a magyar nemzeti kormánnyal, a milliárdos spekuláns számos eszközt bevet, és nemcsak a magyar Országgyűlésben helyet foglaló „dollárbaloldali képviselők” között vannak szövetségesei, hanem az Európai Parlamentben is – közölte az Alapjogokért Központ elemzője az Origo portálon megjelent írásában.
Zila János sorra vette Soros György „lekötelezett embereit, akiknek egyetlen feladata, hogy ideológiai okokból ártsanak Magyarországnak”.
Daniel Freund, Guy Verhofstadt, Rui Tavares, Judith Sargentini, Gwendoline Delbos-Corfield „feladatot teljesít, a nyílt társadalom hálózatának rögeszméit sorolja” – fogalmazott a szerző. Hozzátette:
„a nyílt társadalom hálózatának rögeszméi közé tartozik a genderideológia támogatása, a migráció ösztönzése és újabban a háborúpártiság, aki ezeknek nem felel meg, azzal szemben rendszerint agresszíven reagálnak”.
Az elemző felidézte, hogy Daniel Freund német zöldpárti képviselő, aki nemrég az uniós költségvetési ellenőrző bizottság delegációjával Magyarországra látogatott, megerősítette, Magyarország jelenleg azért nem fér hozzá a neki szerződések szerint járó uniós forrásokhoz, „mert békepárti, illetve kiáll a határ- és a gyermekvédelem ügye mellett”.
Daniel Freund korábban „a Soros-féle Transparency International uniós intézmények integritásával foglalkozó részlegének vezetője volt, sőt a szervezet honlapján még mindig úgy szerepel, mintha csak szabadságon lenne” – közölte az elemző. Felidézte, hogy
hirdetés
2017-ben az Open Society Foundations belső adatbázisából kiszivárgott egy európai parlamenti képviselőkből álló, 226 embert számláló lista, amelyen Soros György „megbízható szövetségesei” szerepeltek. Az említett szám meghaladta az aktuálisan legnagyobb frakció létszámát
– emelte ki a szerző.
A csapat egykori kapusa 2012 óta…
Ha jól értem, önök a bíróság…
Az elmúlt években az Európai Parlament…