Az idei pünkösdi lovas zarándoklattal Márton Áron püspökre emlékeznek.

Márton Áronra is emlékeznek a hatodik alkalommal megszervezett, Csíksomlyóra tartó pünkösdi lovas zarándoklat résztvevői, amely idén felvette Erdély népszerű püspökének nevét – jelentette ki Potápi Árpád János Gyergyószentmiklóson.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára Gyergyószentmiklósról, a gyergyószéki lovasok körében indult lóháton Csíksomlyóra, ahova a térség lakosainak üzenete mellett a világ magyarságának az imaüzeneteit is elviszik.

Beszédében rámutatott: a Securitate (román kommunista titkosszolgálat) által üldözött római katolikus püspök sorsán keresztül nemcsak a székelység, hanem a többi elszakított magyar nemzetrész sorsa is megjelenik. Emlékeztetett, hogy Márton Áron 1949-ben szintén lovon ment Gyimesfelsőlokról a csíksomlyói nyeregbe, a csángók, székelyek pedig közrefogták, úgy védelmezték a Securitate embereitől.
„Ezeknek a napoknak az üzenete a nemzeti összetartozásnak az üzenete. Az, hogy minden nehézség, elszakítottság ellenére mi egy nemzet vagyunk, éljünk akár itt, a Kárpát-medence térségeiben vagy pedig a nagyvilágban”

– fogalmazott Potápi Árpád János.

Hangsúlyozta, hogy a VI. Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklaton a székelyföldi és anyaországi résztvevők mellett felvidéki és délvidéki lovasok is ott vannak. De az államtitkárság Kanadától Új-Zélandig a világ minden részéből gyűjtött be imaszalagokat, így közvetve a diaszpóra is jelen lesz a szombati csíksomlyói nagymisén – hangzott el.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye