Idén 450 hektárra nő az "Újszülöttek Erdeje" - A törekvésre Ferenc pápa is felfigyelt

Fákat ültetett a Pest vármegyei Kisnémedi határában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Rétvári Bencével a Belügyminisztérium miniszterhelyettesével, az Agrárminisztérium együttműködésével 2020-ban indult el az „Újszülöttek Erdeje” Programhoz kapcsolódva.

A három évvel ezelőtt indult kezdeményezés keretében a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben tett vállalás szerint 2030-ig, minden Magyarországon született gyermek után tíz, de legalább évi egymillió fát ültetnek el.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, hogy hazánk erdővel borított területeit tovább kívánják növelni. A jelenlegi 2 millió hektárt további 147 ezer hektárral tervezik még bővíteni, mely 200 ezer focipályának felel meg. A törekvés jelentőségére még maga Ferenc pápa is felfigyelt magyarországi látogatásakor - mutatott rá a kormányszóvivő.

Kiss László az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az erdőtelepítések fő célja a klímaváltozás hatásainak tompítása. Az elmúlt tizennégy év során a térség erdőgazdálkodóiként 170 hektárral bővítették az erdőterületet, azaz ennyi erdőt hoztak létre állami földterületeken. Azt is elmondta, hogy nemcsak bővítik az erdőterületeiket, hanem a meglévő területeket úgy kezelik, hogy a benne lévő rajta lévő faáramlás folyamatosan gyarapszik. „Évente több mint 250 ezer köbméterrel gyarapszik a kezelésünkben lévő 65 ezer hektár állami erdő, aminek a többi 65 százaléka egyébként védett, de ennek legfeljebb a kétharmadát termeljük ki” – mondta.

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztályának vezetője kiemelte, hogy éves szinten 2022-ig az Újszülöttek Erdeje Program keretein belül, összesen 300 hektár erdőt telepítettek. Idén pedig további további 150 hektár területen folytatódik a program. Hangsúlyozta, a kormányzat elkötelezett a meglévő erdők megőrzése és a fával borított területek növelésének érdekében, hogy az erdők a klímavédelemben, a természeti erőforrások védelmében, valamint a biológiai sokféleség megőrzésében is kiemelkedő szerepet tölthessenek be.

Mandiner Reakció adásfelvétel - először közönség előtt!
A Mandiner munkatársai, Kacsoh Dániel és Szilvay Gergely ezúttal Bayer Zsolt publicistával kiegészülve fejtik meg a világot és az aktuális…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye