Az orosz elnök kijelentette, hogy képesek szavatolni hazájuk biztonságát.

A civilizáció ma ismét fordulóponthoz érkezett, Oroszország ellen újra háború folyik, de az ország képes szavatolni biztonságát – jelentette ki Vlagyimir Putyin kedden, a győzelem napja alkalmából rendezett díszszemlén a moszkvai Vörös téren.

„Oroszország ellenfeleinek az a céljuk, hogy elérjék az ország összeomlását és megsemmisülését, eltöröljék a második világháború eredményeit, véglegesen megtörjék a globális biztonság és a nemzetközi jog rendszerét, megfojtsanak minden szuverén fejlődési központot” – hangoztatta az orosz elnök.
A náci Németország felett aratott 1945-ös győzelem emlékére összegyűlt több ezer orosz katona és politikus előtt Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország jövője az Ukrajnában harcoló katonáktól függ.

„Semmi sem fontosabb most, mint az önök katonai feladata. Önök becsülettel teljesítik küldetésüket, Oroszországért harcolnak. Nincs fontosabb az egységnél és a hazaszeretetnél, amit őseink a nagy honvédő háborúban bebizonyítottak” – hangoztatta.

Az orosz elnök rövid beszéde után több ezer katona vonult végig a Vörös téren orosz és szovjet zászlókat lengetve. A hivatalos adatok szerint mintegy nyolcezren voltak, köztük mintegy ötszáz olyan katona, aki Ukrajnában is harcolt.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye