Ferenc pápa látogatása kiváló alkalom és ürügy arra, hogy a közélet (pártpolitikától a sajtóig, közoktatástól a magánbeszélgetésekig) foglalkozzon a hit, a vallás, az egyház aktuális kérdéseivel. Hívő és hitetlen keresztények, ateisták és agnosztikusok, konzervatívok és liberálisok fejtik ki ilyenkor nézeteiket, mindenki a maga véleménybuborékjában nagyjából elismétli a megkövesedett álláspontot. Ritka az áttérés, vagy a meghasonlás, de legalább a valóságsók szereplőinek viszonyainál vagy kóborló szürke farkasok sorsánál fontosabb témák uralják el a különböző felületeket.

Nagy dolog egy pápa érkezése, összesen negyedszer (a 2019-es csíksomlyóit is számolva ötödször) esik meg ez a történelmünkben, igaz, mindegyik az utolsó 32 évre esik, ami némiképp inflálja a jelentőségét. Az egyház ellenségei, az istentagadók ugyan újra és újra felizzanak ilyenkor, de már az is örvendetes, hogy ennyire izgatja őket a kérdés, ami önmagában jó irány.

Sajnos a keresztények között is megvannak a szakadások (ez még távolabbi múltra tekinthet vissza a homoiusiontól a szkizmán át a reformációig), aminek az oka – ha a hátsó szándékoktól eltekintünk –, hogy a keresztény tanításokból ki mit emel ki. Jézus meglehetősen sokat vár el követőitől, aminek csak egy része az anyagi javakkal és körülményekkel kapcsolatos rész. (Legyünk őszinték, vajon hány keresztény volt összesen a világtörténelemben, aki – magára vonatkoztatva a gazdag ifjúhoz intézett szavakat – szétosztotta volna teljes vagyonát?)