Év végére egyszámjegyűre zsugorodhat az infláció.

A Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői értékelték az első negyedévet és prognózisokat tettek a következő hónapokra. Úgy látják, hogy pozitív fordulat várható 2023 második negyedévétől: ismét növekedési pályára állhat a magyar gazdaság, fokozatosan javulhat a fogyasztás és elindulhat az infláció tartós csökkenése – írja az Index.

A Bankholding korábban 0,8 százalékra tippelte az idei növekedési előrejelzését, de ezt módosították 1 százalékra, igaz, a kormány ennél optimistább, ők 1,5 százalékot mondtak, míg a jegybank 0,5-1,5 közé lőtte be az értéket.

„A következő években újra gyorsulhat a növekedés, amit a kilábalás mellett az új ipari kapacitások is támogatnak, az utóbbiak különösen 2025-ben lehetnek erőteljesek, hiszen a tervek szerint számos jelentős feldolgozóipari fejlesztést helyeznek üzembe” – mondta Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye