Már elérhető a pápalátogatás tiszteletére írt Magyar fohász 2023 című, Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Vastag Csaba közreműködésével készült dal.

Már elérhető a pápalátogatás tiszteletére írt Magyar fohász 2023 című, Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Vastag Csaba közreműködésével készült dal a YouTube-on.

Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a dal bemutatóján elmondta, hogy egy ferences kolostorban, beszélgetések közben fogant meg az a gondolat, hogy egy dallal lehetne tisztelegni az újabb pápalátogatás előtt, ugyanis meglehetősen ritka, hogy egy országba ilyen rövid időn belül kétszer is ellátogasson a katolikus egyházfő, ezért Ferenc pápa újabb budapesti látogatása különleges adomány – tette hozzá.

Az államtitkár Toldi Tamás énekes-dalszövegírót és Pálinkás Gergely zeneszerzőt bízta meg a dal elkészítésével, ők pedig neves művészeket nyertek meg a produkcióhoz. Énekesként Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Vastag Csaba csatlakozott a produkcióhoz, őket Szirtes Edina Mókus hegedűn, Heinczinger Mika pedig furulyán kíséri.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye