Ha világháború lesz, akkor atomháború lesz - erről is beszélt a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor szerint egyre nagyobb a háború kiterjedésének a veszélye, a helyzet pedig folyamatosan…
„Miközben itthon a pedagógusokat arra biztatják, hogy demonstráljanak a béremelések mellett, aközben ők minden nap Brüsszelben azért dolgoznak, hogy az ehhez a béremeléshez szükséges uniós forrás soha ne érkezzen meg” – tette „hozzá.
Rétvári Bence úgy fogalmazott a baloldal módszeréről: „a pedagógus-szakszervezeteket előre küldik, majd utána hátba szúrják”.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője több alkalommal egyeztetett a pedagógusok szakszervezeteivel.
Először 2021 augusztusában adtak ki közleményt, amelyben tudatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy más szakszervezetekkel közösen konzultációt folytattak Dobrev Klára miniszterelnök-jelölttel, ami része volt a DK miniszterelnöki kampányának.
„Szeretnénk tudni: ott beszámolt-e Dobrev Klára a szakszervezeteknek arról, hogy Brüsszelben azért dolgozik, hogy ne legyen a pedagógusbér-emelésekhez uniós fedezet”
– szögezte le a politikus.
/posztok.hu







