Ritkán hallani olyasmit, hogy neves futballszakember nagy összeget nyert a sportfogadáson. Azzal sincs tele a sajtó, hogy ismét pesti jósnőnek lett öttalálatosa a lottón. Az élet tele van kiszámíthatatlan eseményekkel. A történelem is ilyen.

1906-ban, amikor Rákóczit végre hazai földbe, Kassára temették, ki számolt azzal, hogy 12 esztendő múltán ismét idegen államban lesz a sírja? A nyolcvanas évek közepén gyanította-e bárki, hogy a Szovjetunió rövidesen összeomlik? (Ilyen tematikával még sci-fi-k se nagyon készültek; előbb volt szó holdbázisról és idegenek inváziójáról.) A rendszerváltások környékén Francis Fukuyama magabiztosan kijelentette, hogy a történelem véget ért, az ideológiák küzdelméből a liberális demokrácia került ki győztesként, és bekövetkezik az örök béke. (Fukuyama ma is komoly tudósnak képzeli magát, időnként ki is nyilatkoztat ezt-azt, de hitelessége most már legfeljebb a Publicus Intézet felméréseivel vetekszik.) Ezzel szemben Samuel P. Huntington úgy vélte, a civilizációkon belüli összecsapásokat felváltja a civilizációk közötti csata. Azt szokták mondani, az idő inkább őt igazolta. Ám egyelőre úgy fest, még mindig nem tudtunk kitörni a civilizáción belüli polgárháborúkból sem.
A tömeges – és nagyrészt illegális – migráció, az iszlám térhódítása azt sugallja, hogy a döntő ütközetek e törésvonal mentén zajlanak.