A feltámadt Krisztus is hordozza sebeit, és ez vigaszt adhat a megsebzett Európának – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából az MTI-nek.
Fabiny Tamás arról beszélt: látva a megsebzett Európát, a sebesült lelkű menekülteket, a háború sérültjeit vagy akár a Föld sebeit, reményt ad, hogy nemcsak a szenvedő, de a feltámadt Jézus testén is sebek vannak.
Azt hihetnénk – tette hozzá, hogy a megdicsőült Jézus testén már nincsenek sebek, de a feltámadt Jézus megmutatja Tamásnak kezét, lábát, oldalát, amelyeken ott vannak szenvedése jelei.
Merészen gondolhatjuk azt is, hogy Jézus a mennybe is magával vitte ezeket a sebeket, megmutatni az Atyának, hogy milyen a földi szenvedés – fogalmazott Fabiny Tamás. Az evangélikus püspök rámutatott:
hirdetés
ami húsvét után következik, az a karácsonyi történet fordítottja. Jézus karácsonykor lejön a földre, vállalja az emberi sorsot, de húsvét után visszamegy az Istenhez, és „jó fiúként” beszámol neki a földi szenvedésről, kérve, hogy segítsen. Isten kétezer éve jött el, de a segítségére azóta is, folyamatosan rászorul az ember
– mondta.
/posztok.hu



Az amerikai külügyminiszter még…




