Aki valóban békében van Istennel, az képes kell, hogy legyen áldozatot hozni a békéért a másik emberrel is – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét alkalmából az MTI-nek.
A bíboros kiemelte: Jézus keresztáldozata békét teremt Isten és ember között, és aki ezt a békét igazi szeretetkapcsolatként éli meg, az testvérének érzi embertársait, és képes áldozatot hozni azért, hogy békében éljen velük.
A béketeremtés mindig áldozatvállalást kíván, de Isten színe előtt megmérve a dolgok valódi értékét, kiderül, hogy a békességgel, az összhanggal már itt a földön is „nagyobbat nyertünk, mint amiről lemondtunk mértéktelen ambícióink korlátozásával”
– fogalmazott a bíboros. Az ukrajnai háborúról szólva úgy értékelt: „az utóbbi évben a segítő szeretet számtalan szép példáját láthattuk”. A magyar társadalom a háború kezdetétől érezte és értette, hogy mit kell tennie: segíteni a legnehezebb helyzetben lévőket és a menekülni kényszerülőket amennyire csak lehet és ahogyan az nekik a legmegfelelőbb.
/posztok.hu









