Hölvényi György: Orbán Viktor rögzített egy tényt, az Európai Néppártban tartalmi és személyi válság volt és van

Az Európai Néppártban növekszik a frusztráció Manfred Weber elnök és emberei miatt. Mint ismert két évvel ezelőtt a Fidesz úgy döntött távozik az Európai Néppártból (EPP).

Hölvényi Györgytől a KDNP európai parlamenti képviselőjétől a közelmúltban többek között azt kérdeztük, hogyan véleményezi Orbán Viktor miniszterelnök akkori, Manfred Webernek címzett kritikáját, miszerint az Európai Néppárt huzamosabb ideje vezetői és politikai válsággal küzd? Emellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy miképp értékeli a tavaly év végén kipattant brüsszeli korrupciós botrányt, mely során kiderült, hogy több magas rangú EP-képviselő is készpénzt, illetve ajándékokat fogadott el Marokkótól és Katartól, hogy cserébe nekik kedvező döntések szülessenek az Európai Parlamentben, elsősorban az emberi jogokat vizsgáló bizottsági üléseken.

Azt is megkérdeztük, hogy noha Ujhelyi István már nem az MSZP tagja, ám a baloldali európai parlamenti csoportosulásban maradt, így mi a véleménye, arról, hogy Ujhelyi több alkalommal közös rendezvényen vett részt a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjével, Eva Kaili görög baloldali politikussal?

Az interjú készítése után derült ki, hogy a belga rendőrség razziát tartott az EPP brüsszeli székházában. Manfred Weber az Európai Néppárt (EPP) elnökének egykori digitális kampánymenedzsere, Mario Voigt is érintett a brüsszeli korrupciós ügyekben - írja az Euractiv. Az oldal azt is megemlíti, hogy Manfred Weber nagyon óvatos volt a szocialistákat érintó korrupciós ügy kapcsán.

Hölvényi György is erről a szocialistákat érintő Katargate vesztegetési ügyről fejtette ki véleményét stábunknak.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye