Nagycsütörtökön az egyház az utolsó vacsorára emlékezik, ezzel kezdődik a szent három napnak nevezett liturgikus idő, amelynek során a keresztény hívek Krisztus megváltó áldozatát ünneplik az egész világon.

A nagycsütörtöki liturgia a délelőtti olajszentelési, ünnepi szentmisével kezdődik. A katolikus egyház székesegyházaiban a főpásztorok a papsággal koncelebrálva mutatják be a szentmisét, amelyet krizmaszentelési misének is neveznek. Ekkor szentelik meg azokat az olajokat, amelyeket a keresztelés, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés és a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak. A papság ennek a misének a keretében, közösségben újítja meg a szenteléskor tett ígéretét.

A nagycsütörtöki, esti szentmise Krisztus dicsőítésével kezdődik, megszólalnak a templom harangjai, csengői és az orgona, melyeket legközelebb a nagyszombati vigília szertartáson hallhatunk. Addig a hagyomány szerint a világ harangjai ,,Rómába repülnek”, ahol Jézust közösen gyászolják. A húsvéti lakoma, az Egyiptomból való szabadulás ünneplése: az utolsó vacsorán erre gyűltek össze a tanítványok, közös ünneplésre, közös emlékezésre. A nagycsütörtöki szentmisén felidézik és megjelenítik Jézus példáját, aki megmosta tizenkét tanítványának lábát. Ez a gesztus nem csak jelképes, hiszen általa a saját személyén adott példát a felebaráti szeretetre és az alázatosságra. Jézus az utolsó vacsorán önmagát adta tanítványainak, az emlékezésen keresztül pedig minden keresztény hívőnek. ,,Ez az én testem”, ,,ez az én vérem” – halljuk szavait a kenyér és a bor felajánlásakor. Saját testét adta áldozatul értünk, vére pedig lemossa bűneinket és az örök halált.