A fórumon részt vett Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, a KDNP alelnöke is.

Az oktatás jövője volt a témája annak a fórumnak, melyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Csoportja rendezett az egyetem Apáczai Karán. A főként pedagógus résztvevőket az eseményt szervező dr. Ottófi Rudolfné, majd a házigazda, dr. Pongrácz Attila dékán köszöntötte – közölte a Győr+.

A kerekasztal-beszélgetést dr. Zachar Péter Krisztián vezette, aki hangsúlyozta, hogy párbeszéddel szeretnék megvitatni azokat a közéleti kérdéseket, amelyek megosztják társadalmunkat, és szeretnének megoldást keresni, úgy, hogy megtalálják a közös érdekeket, a közös csomópontokat, amelyek mentén elindulhat a megvalósítás.

A fórumon részt vett Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, a KDNP alelnöke, aki elmondta:
„az elmúlt hónapokban megkérdeztük a magyar szülőket, hogyan értékelik az iskolák teljesítményét, állapotát. A többség jelesre, jóra értékelte, vagyis jó minőségűnek tartja az oktatást. A nemzetközi diákolimpiákon nagyon szép eredményeket érnek el a fiatalok. Ha megnézzük az egyes iskolákat, látszik, hogy min kell javítani, akár az épületen, a felszereltségen, vagy éppen azon, hogy milyen tanárokra van szükség. A startpozíciónk jó, mert a magyar oktatás hagyományosan erős. Jelenleg a legfontosabb a béremelés, hiszen három év alatt 75 százalékos emelésre készülünk, amennyiben a nekünk járó uniós források megérkeznek. Abban bízunk, hogy két év múlva az átlagos pedagógus bér 777 ezer forint lesz Magyarországon. Ilyen mértékű emelésre még nem volt példa az oktatásban”.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye