A köztársasági elnök Magyarországra menekült gyermekeket és édesanyákat látott vendégül a Sándor-palotában.

A háború által leginkább sújtott területekről Magyarországra menekült gyermekek és édesanyák látogattak a Sándor-palotába Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló vezetésével, hogy köszönetet mondjanak Magyarországnak, a magyaroknak a segítségért – számolt be róla Facebook oldalán Novák Katalin köztársasági elnök.

„A gyerekeknek azt kívántam, hogy mielőbb haza tudjanak térni a családjukhoz, és mielőbb olyan legyen minden számukra, mint régen. Azt kívánom, mielőbb legyen béke! Köszönet illet minden magyart, amiért a háború kezdete óta egy emberként segítenek a bajba jutottaknak – a hozzánk menekülteknek, az ott maradottaknak -, és köszönetemet fejeztem ki azoknak a civil szervezeteknek, egyházaknak, amelyek részt vesznek Magyarország legnagyobb humanitárius akciójában. Magyarország segít a bajban! Magyarország felelősséget visel a kárpátaljai magyarságért is.”
A köztársasági elnök közösségi oldalán bejelentette, hogy április 21-én Kárpátaljára látogat.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye